Megérkezett a Santa Cruz, a Hyundai első platós kisteherautója

A Hyundai bemutatta a vadonatúj Santa Cruz platós kisteherautóját, amely a gyártó szerint olyan képességekkel rendelkezik, amelyet sem a hobbiterepjárók, sem a kisteherautók, sem a crossoverek között egyetlen konkurens sem kínál a piacon. 

A Santa Cruz merész, mégis kifinomult formatervével, erőteljes és hatékony hajtáslánc kínálatával, rugalmas nyitott platójával, élvonalbeli csatlakoztathatóságával és a rendkívül jól manőverezhető összkerékhajtású platformjával egyaránt otthonosan mozog városi és kalandorientált környezetben. 

„A merész stílusú Santa Cruz minden új szegmensterületet áttör, mind a Hyundai, mind az iparág egésze terén” – mondta Jose Munoz, a Hyundai Motor North America elnök-vezérigazgatója. „A nyitott plató rugalmassága a zárt kabin biztonságával párosulva a kalandorientált vásárlók hétköznapi igényeit kielégíti, míg az erőteljes és hatékony motorok és a kiváló manőverezhetőség biztosítja, hogy az autót öröm vezetni városi vagy terepkörnyezetben. Ügyfeleink csodálkozni fognak azon, hogy tudtak eddig egy ilyen jármű nélkül élni. 

A Santa Cruzt úgy fejlesztették ki, hogy a végső Sportos Kalandjármű (Sport Adventure Vehicle – SAV) legyen – ezt erősítette meg a Hyundai korai fogyasztói kutatásaiban felbukkant rövidítés. A kutatás során olyan fogyasztókat azonosítottak, akik gyakran városi környezetben éltek és akiknek életmódjába beletartozik a változatos hétvégi kalandok keresése. Ezen ügyfelek közül sokan különféle felszerelést hordanak, amelyek jobban illeszkednek egy nyitott platóra, mint egy tipikus SUV csomagterébe. Ezek a vásárlók sokoldalú mobilitásra vágynak, amely ugyanolyan rugalmas a városi, a kaland, az üzleti vagy akár a lakberendezés felszerelésekhez. 

A Santa Cruz biztonságos, nyitott platórésszel rendelkezik, amely magában foglal egy biztonságosan zárható fedőt, rejtett csomagtérként, valamint sokoldalú platóhosszabbító tartozékokat. Ugyanakkor ezek az ügyfelek továbbra is nagyra értékelik a kompakt hobbiterepjárók biztonságos hasznosíthatóságát, annak kényelmével, utasterével, üzemanyag-hatékonyságával és könnyű parkolhatóságával együtt. Az egyedi, merész dizájnnal rendelkező Santa Cruz ezzel egy teljesen új szegmenst hozott létre, amely úgy ki tudja elégíti ezeket a vásárlói igényeket, mint előtte egyetlen más jármű sem.

A Santa Cruz frontnézete egy jellegzetes rejtett világítást alkalmaz, amely a rácson belül csak akkor válik láthatóvá, ha meg van világítva. A nappali menetfények paraméteres ékszerdiagramot rajzolnak csúcstechnológiájú precíziós részletekkel. Egy merész, lépcsőzetes rács koronázza meg a frontképet, amelyet egy alsó betételem egészít ki. A terjedelmes motorháztető és sárvédők impozáns első benyomást kölcsönöznek az autónak.

Oldalról a Santa Cruz sportos, mégis mindenre alkalmas kép szellemiségét jelzi. Az A- és C-oszlop meredekebb előre és hátra mozdulást rajzol, mint a tipikus nyitott ágyas haszongépjárművek. A sokoldalú, háromszög alakú nagy, 20 colos könnyűfém keréktárcsákat páncélszerű kerékívek veszik körül, amelyek egyaránt adják a sportos potenciált és az off-road képességeket. Az erőteljes oldalsó karosszéria-térfogat a precíz háromszög alakú, sima élű felületekkel és a szűk sugarú karaktervonalakkal kontrasztos.

Hátulról a vízszintes „T” alakzatú világítás jellegzetes vizuális szélességet kölcsönöz, és megkülönbözteti Santa Cruzt az utakon. A funkcionális hátsó, kinyitható plató biztonságos, zárható raktérben történő tárolórésszel, integrált saroklökhárító lépcsőkkel és zárható ajtóval rendelkezik, amely tökéletesen illeszkedik a teljes kialakításba. A hátsó lámpákon a következő jelzés látható: „Designed in California”, amely a Hyundai kaliforniai székhelyű formatervezői csapatának szenvedélyéről tanúskodik. Ilyen apró, diszkrét dizájnrészletek találhatók a külső és belső térben is.

A Santa Cruz belső tere kifinomult megjelenést kölcsönöz. A kontrasztos, masszív, mégis kifinomult motívum illeszkedik a külső merészségéhez és olyan technikai légkörrel büszkélkedhet, amely vonzó azok számára, akik az élvonalbeli technológiákat értékelik a mindennapokban. A Santa Cruz olyan duplakabinos kialakítással rendelkezik, amely minden utast körülvesz. A tervezőcsapatok a be- és a kiszállás könnyedségére, valamint a hosszú utak ergonómiai kényelmére összpontosítottak. A prémium központi kijelző élek nélküli információs és szórakoztató képernyővel rendelkezik, lenyűgöző 10 colos méretben. Az opcionális digitális műszeregység szintén 10 colos méretben érkezik. A hátsó ülések alatt kényelmes utastéri tárolórekeszt is kialakítottak. A prémium hangulatot a rendelhető Bose audiorendszer teszi teljessé.

A Santa Cruz két erőteljes, rugalmas és hatékony hajtásláncot kínál ügyfelei számára. Az alap erőforrás egy 2.5 literes közvetlen befecskendezéses benzinmotor, amely a becslések szerint 190+ lóerővel és 245+ Nm nyomatékkal rendelkezik. Ez a motor a megfelelő gyorsulás és a kiemelkedő hatékonyság érdekében egy nyolcfokozatú hidraulikus automata váltóval párosul. A Santa Cruz emellett 2,5 literes közvetlen befecskendezésű turbómotorral is elérhető lesz, amely a becslések szerint 275+ lóerővel és 420+ Nm feletti erővel rendelkezik. Utóbbi motor nyomatékát egy nyolcfokozatú duplakuplungos váltó (DCT) juttatja az útra, amely a kormánykerékre szerelt váltófülekkel akár kézzel is kapcsolható.

A teljes magabiztosság érdekében mind a 2.5 literes szívó, mind a 2.5 literes turbómotorok rendelkeznek HTRAC összkerékhajtási rendszerrel bármilyen kaland, vagy akár váratlan havazás esetére kínált extra nyugalom érdekében. A HTRAC összkerékhajtást több üzemmóddal rendelkező rendszerként fejlesztették ki, amely elektronikus, változtatható nyomatékú osztott tengelykapcsolójának köszönhetően aktív nyomatékelosztást biztosít az első és a hátsó tengelyek között. A Sport beállítás mozgékonyabb érzetet ad, mivel nagyobb nyomatékot küld a hátsó kerekekhez, így sportosabb, dinamikusabb élményt nyújt. A rendszer nyomatékeloszlásának változékonysága széles tartományban állítható, olyan körülményekre hangolva, mint az egyenes vonalú gyorsulás, a közepes és nagysebességű kanyarodás, valamint a dombra indulás. Azok számára, akik szeretik magukkal vontatni a hétvégi felszerelésüket, a 25 literes 4 hengeres vontatási teljesítménye 1 588 kg, míg a 2.5 literes T-GDI AWD modell bő 2 200 kilogrammot képes vontatni.

A Santa Cruz kiváló biztonsági és kényelmi szolgáltatásokat kínál, a Hyundai SmartSense szolgáltatáscsomag részeként számos fejlett biztonsági technológiával. Az alapfelszereltség része a frontális vészfékasszisztens, a sávtartó rendszer és a fáradtságfigyelő rendszer, míg pluszpénzért holttérfigyelő és ütközéselkerülő rendszer, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő és ütközéselkerülő rendszer és egyebek is elérhetővé váltak.   

A Santa Cruz alapváltozata nyolccolos színes érintőképernyőt kínál. A vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto is elérhető, hogy a kapcsolattartás minden eddiginél könnyebb legyen. A vezeték nélküli párosítás automatikusan összeköti az Android vagy az Apple okostelefont, így a sofőr zsebben, hátizsákban vagy az erszényében tarthatja telefonját. A tulajdonosok készülékeiket opciós vezeték nélküli töltőn is tölthetik. 

A Santa Cruz támogatja a digitális kulcsot is, amihez egy dedikált okostelefon-alkalmazás is kapcsolódik. A Hyundai Digitális Kulcs alkalmazás lehetővé teszi az okostelefonok számára a kiválasztott járműrendszerek távoli vezérlését is. A felhasználók bezárhatják és kinyithatják a járművet, aktiválhatják a pánikriadót és beindíthatják a motort. A Digitális Kulcs lehetővé teszi a tulajdonosok számára, hogy a hagyományos kulcsokat otthon hagyják és lehetővé teszi a kulcsok biztonságos megosztását a családdal és a barátokkal. A Digitális Kulcs jelenleg csak az Android operációs rendszert használó telefonokkal kompatibilis.

A Santa Cruz júniustól készül az alabamai Montgomery-ben és nyáron lesz elérhető az amerikai márkakereskedésekben. A Santa Cruz érkezésével a HMMA hozzávetőlegesen 1 200 munkahelyet hozott létre az Egyesült Államokban.

Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei