Megérkezett a Hyundai új indiai kisterepjárója

A Hyundai Motor India bemutatta az első képeket és információkat a vadonatúj három üléssoros Alcazar kisterepjáróról, amely képességei alapján sokkal több, mint a Creta egy hosszított változata.  

Indiában a Hyundai a hivatalos premier előtt nyilvánosságra hozta az Alcazar kisterepjáró szériaváltozatának fotóit, valamint legfontosabb műszaki adatait. Miközben azonban a három üléssoros családi modell gyakorlatilag a Creta padlóvázára épül, számos komoly különbség is felfedezhető nemcsak a külső megjelenésében, de műszaki tartalmában is. 

A platform ugyanis valóban a Creta kisterepjáróé, annak tengelytávját azonban a mérnökök 150 mm-rel meghosszabbították, így az Alcazar tengelytávja 2 760 mm-re növekedett. Ennek eredményeként az autó a kategóriájában a leghosszabb tengelytávval rendelkezik, így a második üléssor jóval szellősebb lehet, mint pl. a Tata Safari, az MG Hector Plus, vagy a Mahindra XUV500 modellekben. A nagyobb tengelytáv mellett a hátsó megnyújtásának köszönhetően ráadásul elég helyet teremtettek egy harmadik üléssor beépítésére is. 

Formai téren az Alcazar nyilvánvalóan a Creta kulcsfontosságú elemeit tartalmazza, így a karosszériaelemek jó része – pl. a motorháztető, első ajtók is – a kistestvértől származik. Ennek ellenére számos elem csak az Alcazarra jellemző, így pl. átalakították az első hűtőmaszkot, az első lökhárítót, valamint egy különleges üveget tettek a C oszlopokba. A hátsó rész teljesen eltér, lecserélték a lámpákat, más szögben áll a hátsó ajtó és dupla kipufogóvég-utánzat került a szürkére fényezett hátsó védőelemre is. Az Alcazar 18 colos alufelniket is kapott, míg a Cretához csak 17-es kérhető. 

Sajnos a belső térről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra fotókat, ám az indiai újságírók egy része már kipróbálhatta az autót. nemcsak tőlük lehet tudni, hogy a belső tér legfontosabb változása a harmadik üléssor beépítése. Az Alcazar elérhető lesz a középső üléssorban két különálló főnöki üléssel rendelkező 6 üléses változatban, illetve a második üléssorban is egybefüggő üléspaddal rendelkező 7 üléses változatban is. Mindkét verzióban a harmadik üléssor teljesen eltüntethető a csomagtér padlójában, így növelve a csomagteret.   

Az Alcazar motorterében benzines és dízel erőforrások is dolgozhatnak. Mivel az Alcazar egy jóval nagyobb méretű autó lett, mint a Creta, ezért a mérnökök nem a Creta 1.5-ös szívó és az 1.4-es T-GDI motorokat építették bele, hanem az Elantra és a Tucson modellekbe is szerelt 2.0 literes benzinmotor 159 lóerős változatát választották. Ezzel a Hyundai motorizáltságban is egy kicsit feljebb kívánta pozícionálni új modelljét. A nagyobb benzines mellett dízelfronton viszont ugyanaz az 1.5 literes, 115 lóerős CRDi motor választható, mint ami a Creta modellben is szolgál. Mindkét motorhoz 6 fokozatú kézi, vagy szinté 6 fokozatú hagyományos automata választható.  

Az új Hyundai Alcazar előzetes bemutatója után várhatóan néhány héten belül hivatalosan is debütálhat Indiában.

Forrás: autocarindia.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei