Hibridekhez fejleszt akkukat közösen a Hyundai és az SK Innovation

A Hyundai csoport és az SK Innovation megegyezett arról, hogy a csoport jövőbeli hibrid modelljeihez közösen fejlesztenek megfelelően kialakított akkurendszereket.

A Hyundai Motor Group és az SK Innovation sajtóközleménye szerint a két vállalat abban állapodott meg, hogy a járművek villamosításához optimalizált tasaktípusú akkumulátorokat fejlesztenek ki, amelyeket a Hyundai és Kia 2024-től érkező hibrid modelljeikben fognak felhasználni. Annak érdekében, hogy megfelelően biztonságos és költséghatékony akkumulátor-rendszereket fejlesszenek, a Hyundai Motor és az SK Innovation a tervezéstől a teljesítményfejlesztésen át egészen a termékértékelésig részt kíván venni a teljes folyamatban.  

Ez a mostani megállapodás az első olyan kézzelfogható eredmény azok után, hogy a két vállalat vezetője – Eui-sun Chung Hyundai és Tae-won Chey SK vezér tavaly júliusban találkoztak azért, hogy megvitassák együttműködéseik mélyítésére vonatkozó különböző lehetőségeket. 

A Hyundai Motor és a Kia az akkumulátorok és a járművek tervezési technológiájában felhalmozott tudásuk alapján hibrid autóakkumulátorokat fog tervezni. Azt is tervezik, hogy az akkumulátorok teljesítményét és biztonságát meghatározó anyagokat ellenőrizni fogják és közvetlenül meg fogják határozni az akkumulátorok specifikációit, beleértve az ezen anyagok szükséges mennyiségét is.

A Hyundai Motor Group szerint az SK Innovation vállalattal kötött legújabb együttműködés annyiban jelentős, hogy egy koreai autógyártó és egy akkumulátorgyártó az új akkumulátorok kifejlesztésére irányuló együttműködési modellt épít. A két koreai cég különböző programokon keresztül már több mint 10 éve együttműködik a környezetbarát járművek területén. Az SK Innovation akkumulátorokat biztosított a Kia Soul EV, valamint újabban a Hyundai IONIQ 5 és a Kia EV6 modellek számára, amelyek az autóipari csoport dedikált E-GMP platformjára épülnek.

Forrás: pulsenews.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei