Az IONIQ 3 lehet a Hyundai Kona Electric utódja

Miután a Hyundai az IONIQ 5 crossoverével megnyitotta az utat az E-GMP platformra épülő új generációs elektromos modelljei számára, az IONIQ 6 és 7 megjelenése után a kompakt méretű modellek következhetnek.

A Hyundai Motor IONIQ almárkája a jelek szerint nemcsak nagyobb méretosztályban, de várhatóan lefelé is bővíteni fogja kínálatát a jövőben. Erre utal legalábbis a vállalat egyik magas rangú vezetőjének legutóbbi nyilatkozata, amelyet a Kona Electric jövőjével kapcsolatban tett. Thomas Schemera, a Hyundai csoport marketingvezetője ugyanis arról számolt be, vizsgálják azt E-GMP platform lehetőségeit az alsóbb méretosztályokban történő felhasználásra is.   

Schemera rögtön azt is hozzátette, hogy a döntés még nem végleges, ám a sorozat kisebb modelljei várhatóan IONIQ 2, 3, 4 néven kerülhetnek forgalomba. A vezető elmondta, hogy jelenleg az a legnagyobb probléma a kompakt akkumulátoros elektromos autókkal, hogy még mindig nem tudják nyereségesen gyártani. Ennek ellenére hosszú távon lát fantáziát ezekben a modellekben is: „Lenne értelme az E-GMP platformmal kapcsolatos előnyöket a kisebb járművekre is kiterjeszteni.”

A Kona Electric a Hyundai Kona kisterepjáró-modellcsaládjának egyik tagjaként 2018 tavaszán debütált, amely különlegességeként a 39 kWh-s mellett 64 kWh-s akkumulátor-kapacitással rendelkezik, így utóbbi hatótávolsága akár az 500 km-t is meghaladhatja. A típus gyártása Dél-Koreában kezdődött meg, ám a főként Európában jelentkező hatalmas érdeklődés hatására 2020 márciusától a Hyundai csehországi üzemében is megindult az autó termelése. 

A Kona Electricből az idei év elejéig több mint 34 ezer darab kelt el Dél-Koreában, míg a világpiacon több mint 101 ezer példányt adtak el. Időközben a Hyundai bemutatta új generációs elektromos járműplatformját, az E-GMP padlólemezt, amelyet kifejezetten csak tisztán elektromos modellek kaphatnak meg. Ilyen az idén februárban bemutatott IONIQ 5 modell is, amely széles körű konfigurálhatóságával (kisebb, nagyobb akkuval, hátsó- vagy összkerékhajtással, V2L funkcióval) kiváló helykihasználásával, gyors tölthetőségével jóval fejlettebb, miközben vételára a Konánál alig magasabb.   

A Hyundai Motor az IONIQ 5 bevezetését követően befejezte a Kona Electric koreai értékesítését, a hivatalos magyarázat szerint azért, mert új modelljükre igyekeznek koncentrálni, ám a valós okok között inkább az elsősorban Koreában előfordult tűzeseteket és az ehhez kapcsolódóan az ügyfelekben kialakult bizalomvesztést kell keresnünk. A Kona Electric azonban továbbra is népszerű olyan piacokon, mint Európa és India, így az autót ezekre a piacokra még mindig szállítják. 

A Hyundai az IONIQ 5 után jövő év közepén tervezi bemutatni az IONIQ 6 elektromos limuzinját, majd 2023 vége felé, vagy 2024 elején IONIQ 7 néven egy nagyterepjáró is csatlakozik az IONIQ modellcsaládhoz. Tekintetbe véve a Hyundai szokásos modellciklusait, nagyjából 2024 környékén érkezne a Kona Electric új generációja is, az IONIQ elektromos almárka névadási stratégiája szerint – ahol a crossovereket, hobbiterepjárókat páratlan számmal, míg a hagyományos limuzinokat, esetleg kompaktokat páros számmal jelölik – akár IONIQ 3 néven. 

Az új Kona IONIQ 3 elnevezésével kapcsolatban Schemera az interjúban így reagált: „Ez egy olyan dolog, amit nem szeretnék most megerősíteni, de mindenképpen valószínűsíthető” – mondta, majd azt is hozzátette, a Kona Electric nem belsőégésű platformra épülő utódjával kapcsolatosan a legfontosabb feladat jelenleg az, hogy elegendő mennyiséget állíthassanak elő belőle ahhoz, hogy a méretgazdaságosságot megteremthessék és a drágán előállítható villanyautókból a bevételi célokat elérjék.  

Emellett úgy tűnik, a Hyundai nagyon érdeklődik a Volkswagen most bemutatott ID. Life tanulmányautója iránt, amit Schemera „mércének” tekint a vállalat számára. Az ID. Life tanulmányautó alapján a Volkswagen egy szériamodellt fejleszt, amit 2025-ben 20 ezer euró körüli vételáron kívánnak piacra dobni. A jelek szerint a Hyundai is követni fogja német riválisának útját, így várhatóan egy hasonló méretű villanymotoros Hyundai modellre is számíthatunk az évtized közepén. 

Forrás: electrive.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei