Érkezik a Hyundai i30 második frissítése

Egy ideje már lehet tudni, hogy a Hyundai kompakt i30 modellje hamarosan egy második ráncfelvarrást kap, amelynek első bizonyítéka egy Koreában elkapott álcázott N sportváltozat megjelenése az utakon. 

A Hyundai kompakt i30-as típusa még 2007-ben mutatkozott be és kifejezetten az európai piac számára készült. A típus 2012-ben adta át helyét a második, majd 2017-ben a harmadik generációnak, amelyet 2020-ban frissítettek fel. A Hyundai modellpolitikája szerint tehát a teljesen új generációs modellnek elvileg idén kellene bemutatkoznia, ám a vállalat a jelek szerint úgy döntött, egy második frissítéssel ad egy kis „egérutat” az i30 típusának. 

Első alkalommal sikerült lencsevégre kapni ugyanis a 2024-es Hyundai i30 második modellfrissítésének bizonyítékát. A koreai ShortsCar Instagram oldalán tűnt fel egy teljesen beburkolt, álcázott Hyundai i30 N sportmodell, amelyet Dél-Koreában tesztelnek. A takarások miatt nem látszik az autó első, illetve hátsó lökhárítója, amelyet várhatóan átalakítanak majd a facelift során. 

Az évtized második felére elkészülő, következő generációs modellre vonatkozó tervek egyelőre még a homályba vesznek, miközben a kompakt ferdehátú modell globális eladási darabszámai csökkenést mutatnak – az i30 legnagyobb piacának számító Európában ráadásul az elektromos autókra való átállás is nehezíti az autó helyzetét. 

Habár az álcázott tesztjármű nem sokat árul el a frissített i30 megjelenéséből, az N változat várhatóan az Elantra N sportszedánhoz hasonló oldalszoknyákat kaphat, amelyet az új lökhárítók új téglalap alakú vörös betétei egészítenek ki. Az eddigi nyílvessző alakú, fényszóróba épített LED menetfények alakja is változhat, ám elképzelhető, hogy ezt csak az álcaponyva takarása miatt látjuk így.  


A hátsó lámpákon, a hűtőrácson, a kerekeken, az ajtókon vagy más paneleken semmilyen változás nem látható, de elképzelhető, hogy ezeket a jövőbeli prototípusokon, a bemutatóhoz közelebb még fogjuk látni. Ugyanígy nem tudni, hogy a belső térben milyen változások várhatóak, az azonban mindenképpen várható, hogy a biztonsági vezetéstámogató, valamint a kényelmi felszereltséget a mai modern szintre hozzák fel. 

Motorizáltság tekintetében nem sok módosítás várható, a típus várhatóan ugyanazokat a benzines erőforrásokat fogja kínálni, mint eddig – kicsit persze finomítva, hogy még jobban megfeleljenek a környezetvédelmi előírásoknak. A Hyundai már korábban kivezette a típuskínálatból a dízelváltozatokat, míg az N verzió továbbra is a 2.0 literes T-GDI erőforrást fogja használni. Utóbbi várhatóan az Euro 7-es norma 2025-2026-os bevezetése után kikopik a kínálatból. Fullhibridek bevezetésére egyelőre kevés az esély. 

A Hyundai várhatóan 2023. októberében fogja bemutatni az ismét megújult i30 modellt, az egyik legnagyobb piacnak tekinthető Németország Hyundai importőre azonban korábban azt is bejelentette, hogy 2026-tól már csak hibrid és elektromos modelleket kíván értékesíteni. Ez pedig könnyen jelentheti azt, hogy az i30 pályafutása 2025. végével befejeződhet – hacsak nem szerelik fel hibrid erőforrással, amire a modellciklus végéhez közeledve egyre kisebb az esély.

Forrás: drive.com.au

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei