Kettős győzelemmel indult a Hyundai TCR WT szezonja

A Hyundai Motorsport Elantra N TCR ügyfélcsapata kiválóan kezdte a TCR World Tour-szezont a portugáliai Portimãóban és az első fordulóban elért futamgyőztes teljesítményt követően hangsúlyozta a bajnoki cím megszerzéséhez fűzött reményeit.

A BRC Hyundai N Squadra Corse pilótája, Michelisz Norbert az Autódromo Internacional do Algarve versenypályán megszerezte a szezon első pole pozícióját, miután jobb kvalifikációs stratégiát dolgozott ki, mint riválisai. A magyar pilóta az 1. futamot attól a pillanattól kezdve, hogy a lámpák kialudtak, egészen a kockás zászlóig vezette, ezzel biztosítva a feljutást a dobogó legfelső fokára. „Fantasztikus első hétvége volt a TCR World Tour-on” – mondta Michelisz Norbi. „Ennél jobb kezdést el sem tudtam képzelni.”

Csapattársa, Mikel Azcona másodikként kvalifikálta magát az időmérő edzésen és ezzel biztosította a Hyundai csapat első sorát. A spanyol pilóta jól kezdett az 1. futamon és az első néhány kanyarban remekül védekezett. A mögötte lévő versenyzőhöz képest megtartotta második helyét és ebben a pozícióban lépte át a célvonalat, mindössze 0,705 másodperccel lemaradva Norbi mögött. „Csodálatos volt az első és a második helyes kvalifikáció ezen a hétvégén” – mondta Azcona. „Az, hogy ezt az 1. futamban kettős dobogóra tudtuk váltani, mutatja, hogy megvolt a tempónk hozzá.”

A részben fordított rajtrácsos 2. futamon rengeteg fennakadást okozott a két egymást követő biztonsági autó, aminek következtében a Hyundai Motorsport Vásárlói Versenycsapatának pilótái számára csupán néhány körük maradt, hogy feljebb küzdjék magukat a mezőnyben.

A rajtrács kilencedik helyéről indulva Mikel Azcona át tudta verekedni magát a mezőnyön, elkerülve az ütközéseket a kaotikus első körben és az ötödik helyre jött fel. A második biztonsági autós periódus lejárta után újabb helyet tudott magának szerezni és a negyedik helyen végzett. „Nagyon elégedett voltam az autóval a második futamon” – mondta Azcona. „Szerencsém volt, hogy egy kaotikus kezdés után elkerültem az érintkezést és sikerült újra jól célba érnem.”

A tizedikként rajtoló Michelisz Norbi előrejutása a biztonsági autó megszakítása miatt félbemaradt, de a másodiktól az utolsó körig tartó kerék-kerék elleni küzdelem során a nyolcadik helyig tudta felküzdeni magát. „Volt néhány jó csata a pályán a 2. futamban” – tette hozzá Norbi. „Örültem, hogy több pontot szereztem és Portugáliát a tabella élén hagyhattam el. 

A diadalmas hétvégét követően a BRC Hyundai N Squadra Corse vezeti a Kumho TCR World Tour csapatversenyét, míg Michelisz Norbert és Mikel Azcona az első, illetve a második helyen állnak a pilóták egyéni ranglistáján. A TCR World Tour szezon következő fordulójára Spa-Francorchampsban kerül sor május 26. és 28. között. 

Forrás: motorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei