Első képeken a Hyundai IONIQ 6 prototípusa

Az IONIQ 5 idei bevezetését követően a Hyundai Motor gyorsuló tempóban támad a villanyautós piacon azzal, hogy jövőre az IONIQ 6 bemutatását tervezi és amelynek tesztelése és gyártáselőkészítése már javában zajlik.

A Hyundai Motor április végén egy online konferenciahívást tartott „2021 első negyedévére vonatkozó elektromos járműstratégia bejelentése” címmel, ahol a vállalat képviselői úgy nyilatkoztak: „Idén 8 különböző elektromos modellünkből 160 ezer darab eladását tervezzük és célul tűztük ki, hogy ezt 12 féle villanyautónkból 2025-re éves szinten 560 ezer darabra növeljük.” 

A vállalat jövőre tervezi bemutatni az elektromos IONIQ típuscsalád következő tagját, az IONIQ 6 limuzint, amelynek fejlesztése „CE" gyári kódnév alatt zajlik jelenleg.  Az új modell a Hyundai tavaly tavasszal bemutatott Prophecy tanulmányára fog épülni, így miután az IONIQ 5 szériaváltozat nagyon hasonlít a 2019-es Frankfurti Autószalonon bemutatott „45” tanulmányra, joggal feltételezhetjük, hogy az IONIQ 6 is lényegesen hasonlítani fog a Prophecy koncepcióra. 

A feltételezést most az új modellről készült első kémfotók is igazolják, amelyeket Dél-Koreában készítettek. Az autót ugyan a vastag, bőségesen kitömött álcaponyvával igyekeztek teljesen elfedni, ám a látható részleteiben, így többek között lapos motorháztetőben és lámpamegoldásban a Prophecy tanulmány formái köszönnek vissza. Hátul trapéz alakú látványos álcaelemekkel kitömve próbálták elfedni az IONIQ 6 végleges hátsó formáját, ám a cipzármegoldás vonalvezetése remélhetőleg ugyanazt a dögös hátsót takarja, mint amilyen a Prophecy-é volt.   

Az IONIQ 6 limuzin ugyanarra a villanyautók számára dedikált E-GMP platformra épül, mint a már bemutatott IONIQ 5, így várhatóan hozzá hasonló tulajdonságokkal fog rendelkezni. A 800 voltos fedélzeti töltőrendszerével villámgyors töltésre, a padlóba elhelyezett akkumulátorcsomagjával pedig bőséges hatótávra számíthatunk. 

Már az IONIQ 5 és a Kia EV6 is képes akár 500 kilométert meghaladó hatótávra, így az IONIQ 6 áramvonalasabb formájával és tengelyei közötti nagyobb helyre beilleszthető több akkuval akár 650-700 kilométer megtételére is alkalmas lehet. Emellett Thomas Schemera, a Hyundai csoport terméktervezési vezetője nemrég a Kona N bemutatóján arról is beszélt, hogy az N sportmárkát az E-GMP platformra épülő villanyautókra is kiterjesztik. Ez alapján akár az IONIQ 6 limuzinból is készülhet N verzió, amely gyorsulásban akár a legerősebb Tesla modellekkel is felveheti majd a versenyt.      

A dedikált villanyautó-platformnak köszönhetően a Hyundainak lehetősége lesz újraértelmezni a belső teret és az „intelligens élettérré” alakított utastérben széles határok között állítható, akár fektethető első ülések, vezetékmentes kapcsolódás és fiókok is lehetnek. Emellett az új platformra vonatkozó paradigmaváltás a felhasználói interfészre is kiterjed, ami egyszerűségével, intuitív kezelhetőségével és ergonómiai kialakításával az utasok kényelmét fokozza.  

A legfrissebb hírek szerint a Hyundai Motor úgy határozott, hogy az IONIQ 6 modelljét abban a 300 ezer darabos éves kapacitással rendelkező koreai Aszan gyáregységében fogja termelni, amely hosszú ideje a hagyományosan népszerű Sonata és Grandeur limuzinokat készíti. A Sonata eladásai ugyanis az utóbbi időkben lényegesen visszaestek, ezért a döntés a villanyautók térnyerése szempontjából szimbolikus jelentőségűnek is tekinthető.    

A Sonata limuzinból a Hyundai ugyanis hiába mutatott be tavaly áprilisban egy új modellt, illetve később az N Line változatot, az idei év első öt hónapjában összesen 26 230 darabot tudtak értékesíteni, ami 12,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A Grandeur ezzel szemben a chiphiány következtében 30 százalékkal kevesebb termelt mennyisége ellenére még mindig Dél-Korea egyik legnépszerűbb limuzinja maradt. 

A Hyundai július-augusztus folyamán négy hétre bezárja az Aszan gyárát és felkészíti azt a villanyautók fogadására. A fentiek miatt állítólag a Sonata futószalagjait alakítják át erre a célra. „Az IONIQ 6 méretben közelebb áll a Sonatához, ezért könnyebben tudják átalakítani a szalagot” – mondta Hang-gu Lee, a Koreai Automobiltechnológiai Intézet elemzője. „Az akkubeszállítás is könnyebbé válik, hiszen az LG Energy Solution Ochangban található akkugyára közel fekszik az Aszan üzemhez.” 

A Hyundai az IONIQ 5 crossovert az Ulszan gyárkomplexum 1-es üzemében állítja elő, míg a Genesis az azonos platformra készülő GV60 modelljét az Ulszan 2-es gyárában kezdi meg termelni, a Kia pedig az EV6 modellt a Hwaesong 3-as gyárában szereli össze. Ezzel együtt a villanyautók térnyerése komoly vitákat válthat ki a vezetés és a szakszervezet között, hiszen az elektromos modellekhez nincs szükség a korábbi felépítésű motorokra, váltókra és más részegységekre, így pedig kevesebb munkaerőre van szükség a futószalagoknál. 

Az első álcázott prototípusok tehát most végre megjelentek a közutakon, így remélhetőleg idővel egyre többet fogunk megtudni az új IONIQ 6 formavilágáról.  A vállalat azonban a limuzin jövő év közepén esedékes világpremierjét követően sem áll meg, a modellcsaládot az IONIQ 7 nagyméretű hobbiterepjáró fogja kiegészíteni 2024-től, amelyet elsősorban az Egyesült Államok piacára szánnak majd.    


Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei