Újra dobogón végzett a Hyundai Szardínián

Thierry Neuville az idei raliszezonban immár negyedszer állhatott fel a dobogóra Szardínián, ahol a Hyundai Motorsport pilótája harmadik helyen végzett. 

A Hyundai Motorsport az elmúlt öt szezonban négy győzelmet aratott, így a csapat nagy reményekkel érkezett a 2021-es Szardínia-ralira, ahol a pénteki etapok ígéretesen alakultak. Mindhárom páros – köztük Tanak és Sordo is – szakaszgyőzelmeket aratva gyorsak voltak. A szardíniai utak durva kavicsfelületén a Hyundai észt pilótája a nyolc nyitószakasz után csaknem 20 másodperces előnyre tett szert. Szombatra azonban egy újabb győzelem reményei teljesen szertefoszlottak.

Tanak 40,5 másodperccel megduplázta ugyan előnyét, de az SS12 Lerno-Monti di Alà szakaszon sziklának ütköztek, ami a verseny feladására kényszerítette őket. Később Sordo a Bortigiadas-Aggius-Viddalba szakaszon szintén bajba került, szélesre vették az ívet és eltaláltak egy követ, amely miatt az i20 Coupe WRC versenyautójuk felborult. A spanyol páros a második helyről kényszerült ezzel zárni a napját.

Miközben mindkét páros vasárnap újra csatlakozhatott a Power Stage szakasz pontjaiért vívott küzdelemhez, Thierry Neuville volt az, aki vigaszként dobogós helyezést tudott elérni, tiszteletben tartva a csapat erőfeszítéseit. „Szeretném megköszönni a csapatnak és mindenkinek, aki a műhelyben dolgozott ezért" – mondta Neuville. „Portugália után másfél nap állt rendelkezésükre az autó javítására és mindent újjá varázsoltak. Egy kiábrándító hétvége végén most dobogósként térünk haza.”

A belga páros a leggyorsabb Power Stage idővel öt extra pontot is begyűjtött, Tanak pedig a második lett, számára ez viszont egy újabb frusztráló verseny volt. „Ez nem volt egy boldog hétvége" – mondta. „A csapat nagyszerű munkát végzett, hogy eljussak erre a szintre. Az autó nagyon gyors, sokat fejlődött, így semmi sem akadályoz bennünket.”

Sordo szintén szerzett egy Power Stage pontot, de egy nehéz hétvégén vannak túl. „Ennek a nehéz hétvégének az egyetlen pozitívuma, hogy néhány pontot tudtunk szerezni a konstruktőri bajnokságban" – mondta. „Kicsit csalódottan megyünk haza, de a rali néha ilyen."

„Nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, de tudjuk, hogy ha elszántak vagyunk, közösen dolgozva felzárkózhatunk” – mondta Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke. „A Hyundai Motorsport nagy csapat, de a kemény munka kifizetődik, amint azt a WTCR nürburgringi hétvége kettős győzelme bizonyítja. Az embereim hihetetlen munkát végeztek és hálás vagyok, hogy pilótáink elismerik ezt."

Forrás: motorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei