Hyundai győzelem az új PURE ETCR szériában

Az új túraautó-versenysorozat, a PURE ETCR világpremierjén az olaszországi Vallelungában a Hyundai Motorsport pilótái máris első győzelmüket ünnepelhették meg.

Az új bajnokság innovatív formátuma számos lehetőséget kínált a pilótáknak a pontgyűjtésre. Miután a pilóták mezőnyét két csoportra osztották, a versenyzők fej-fej elleni párharcokat vívtak egyenként hét körös rövid versenyeken. Szombaton Jean-Karl Vernay a Hyundai Veloster N ETCR versenyautójával megnyerte második futamot, és a második legjobb időt ért el a vasárnapi harmadik időmérő futamon. A B csoport szuperdöntőjében pole pozícióból indult, a kockás zászlóig nem adta fel első helyét és csoportjában diadalmaskodott.

„Igazán elégedettek lehetünk a nyitó hétvégénkkel” – mondta Jean-Karl Vernay, a Hyundai Motorsport pilótája. „Második vagyok a bajnokságban és csapatként is rengeteg pontot szereztünk. Tekintettel arra, hogy hol kezdtük szombaton, nehéz lett volna jobbnak lenni. Most az autó fejlesztésére és a teljesítményünk javítására kell összpontosítanunk. A verseny nagyon erős, ezért célunk az, hogy a következő spanyolországi verseny hétvégéje tökéletes legyen."

A francia John Filippi szombaton kezdetben a megfelelő ritmus megtalálásával küzdött. A vasárnapi egy körös időmérőn a negyedik leggyorsabb időt állította be, így a rajtrács harmadik helyéről kezdte a szuperdöntőt. A Hyundai pilótája kezdetben meg tudta védeni pozícióját, de el kellett engednie egy versenyzőt, így végül negyedik lett.

Augusto Farfus túraautó-veterán történelmet írt Vallelungában, amikor megnyerte az első PURE ETCR egyéni versenyt a Hyundai Veloster N ETCR-ével. Csapattársa, Tom Chilton a nehéz szombat után vasárnap erősebbnek mutatkozott. A páros erőteljes teljesítményt hozott az időmérőn és ezzel bebiztosította szuperdöntőjének első két rajtpozícióját. Mindkét pilóta jól rajtolt és vezette a mezőnyt, de korán fel kellett adniuk a harcot.

„Nagyon jó volt végre látni, hogy elindult a PURE ETCR szezon” – mondta Augusto Farfus, a Hyundai Motorsport pilótája. „Egy ideje már keményen dolgozunk ezen a projekten. Az első futamon elért győzelmemmel és a harmadik futam leggyorsabb körével jó lett volna megnyerni a szuperdöntőt is. Kicsit csalódott vagyok a vége miatt. Most azon kell dolgoznunk, hogy erősebbekk legyünk a következő versenyen."

„"A 18 hónapos fejlesztés, tesztelés és tanulás után a csapat büszke lehet rá, hogy részesei lehettünk a PURE ETCR ezen történelmi első hétvégének” – mondta Stephan Ph. Henrich, a Hyundai Motorsport marketingigazgatója. „Az első gyártók közötti elektromos túraautó-sorozat régóta várt debütálása megtörtént, és hihetetlenül szoros csatákat vívtunk a pályán. Bár hasonló technológiát alkalmazunk, a különböző beállítások a PURE ETCR versenyformátumával kombinálva kiszámíthatatlan és izgalmas versenyeket eredményeztek. A Veloster N ETCR versenyképes debütálásával bizonyította győzelmi képességét. Most a teljesítményünk maximalizálására kell koncentrálnunk annak érdekében, hogy a következő fordulóban, Aragónban a bajnoki élmezőnyért küzdhessünk." 

Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei