Megalakult a Supernal, a Hyundai légimobilitási vállalata

A Hyundai Motor Group bejelentette, hogy megalakította Supernal nevű leányvállalatát, amely a fejlett légimobilitási megoldások jövőbeli víziójának megvalósítását hivatott előremozdítani.

A városi légi mobilitási részleg továbbfejlesztéseként létrejött Supernal a Hyundai csoport jövőbeli mobilitási víziójának nélkülözhetetlen eleme lesz. A vállalat elektromos légijárművek családját fejleszti, valamint az érdekelt állami és magán ügyfeleket összehívja, hogy az Advanced Air Mobility (AAM) iparágat felelősségteljesen formálja. Azt tervezik, hogy 2028-ban elindul az első kereskedelmi járat és a Hyundai csoport gyártási szakértelmét kihasználva folyamatosan bővítik működési területüket, mivel az AAM piac és annak elfogadottsága a 2030-as évekre megnövekszik.

„A mobilitás új dimenziójával bővítve az a küldetésünk, hogy átalakítsuk az emberek és a társadalom közlekedését, kapcsolódását és életvitelét” – mondta Jaiwon Shin, a Supernal vezérigazgatója és a Hyundai Motor Group elnöke. „Merész ambícióink vannak a Supernalnál, de az nem tartozik közéjük, hogy elsőként lépjünk piacra. A megfelelő terméken és a megfelelő integrált piacon dolgozunk, amihez a Hyundai Motor Group széleskörű gyártási szakértelmét is kihasználjuk annak érdekében, hogy az AAM a megfelelő árszintet érjen el, amivel elérhető lehet a tömegek számára is." 

A csoport autógyártóból intelligens mobilitási megoldások szolgáltatójává történő stratégiai átállásával a Supernal egyike annak a több mint 50 úttörő vállalatnak a csoport hálózatában, amelyek a mobilitás nem csupán termékké, hanem szolgáltatássá alakításában együttműködnek. A Supernal azon dolgozik, hogy az AAM-et a meglévő tranzithálózatokba integrálja és zökkenőmentes intermodális utasélményt alakítson ki. A vízió az, hogy az utasok egyetlen alkalmazást – például a jelenlegi telekocsi platformokat – használják utazásuk megtervezéséhez, ami magában foglalhatja az otthonról autóval vagy a vasúttal történő utazást egy AAM „vertiport”-hoz, ahonnan egy eVTOL légijárművet használva jutnak át a városon, majd egy elektromos rollerrel jutnak el a végcélhoz.

A Supernal a Hyundai Motor Group Városi Légimobilitási Divíziójaként a 2020-as CES kiálltáson indult el, ahol bemutattál a kezdetileges S-A1 koncepciójárművüket. A vállalat folytatja azon eVTOL jármű továbbfejlesztését, amelyet elsőként kíván piacra dobni és 2024-ben azt tervezi, hogy megkezdi a tanúsítványok beszerzését az Egyesült Államok hivatalaitól. A Supernal első légijárműve elektromos meghajtású és önvezető lesz és a tervek szerint négy-öt utas befogadására lesz képes a kezdeti városi és szomszédos városok közötti útvonalain.

„A kezdetektől fogva egy kereskedelmileg életképes Advanced Air Mobility terméket kívánunk kifejleszteni, így járművünket a legmagasabb biztonsági, zajszintű, hatékonysági és megfizethetőségi szabványok szerint tervezzük és készítjük el” – mondta Ben Diachun, a Supernal technológiai igazgatója. „Egyre bővülő csapatunk, amelyben a repülés, az autóipar és más mélyreható technológiai iparágak is helyet kaptak, olyan fenntartható járművek tervezését végzik, amelyekben megvan a lehetőség arra, hogy életünket, munkánkat és szórakozási lehetőségeinket is megváltoztassák.” 

A vállalat fejlett technológiákat, rendszereket és repülőgépváz-anyagokat – beleértve a mesterséges intelligenciát, az autonóm vezérlést és az elektromos hajtásláncot – hasznosít járművei fejlesztéséhez és a Hyundai csoport tömeggyártási képességeit is kihasználja a gyártási méretgazdaságosság, a megfizethető árfekvés eléréséhez. A Supernal akadémiai partnerek csoportját is létrehozta, hogy az AAM-ipar kutatási határvonalait és a tehetségek csatornáját is bővítse.

Az elektromos légijármű-fejlesztéssel párhuzamosan a Supernal az AAM-ipar és az ökoszisztéma támogatásán dolgozik, együttműködve számos érdekelt féllel – állami és magánszervezetekkel, egyéb mobilitási módokkal, egyetemekkel és startupokkal – a piacra lépés kihívásainak megoldása érdekében, valamint gondoskodjon a közvélemény átformálásáról és biztosítsa, hogy az AAM gazdaságilag elérhető és környezeti szempontból fenntartható legyen.

„Iparági úttörőként felelősséggel tartozunk annak biztosításáért, hogy az AAM integrálódjon és bővítse a meglévő tranzitlehetőségeket, valamint hatékonyan szolgálja ki a helyi közösség szükségleteit. A piac fejlesztése – a járművektől a kritikus infrastruktúra-hálózatokig és a lakossági elfogadásig – átgondolt és stratégiai koordinációt igényel; mindenre szükség van ugyanakkor ahhoz, hogy az AAM teljesítse minden ígéretét" – tette hozzá Jaiwon Shin.

Ezzel a céllal a Supernal helyi és állami szintű együttműködéseket alakít ki az Egyesült Államokban. Tavaly a vállalat Los Angeles városával és az Urban Movement Labs-szal kezdeményezett együttműködést, hogy egy olyan nyilvános részvételi ütemtervet és politikai eszköztárat dolgozzon ki, amelyet más városok és önkormányzatok is használhatnak az AAM fejlesztéshez és ütemterveikhez. A Supernal iparági forrásként is szolgál a döntéshozók számára, akik kíváncsiak arra, hogy az AAM hogyan tudja kielégíteni közösségeik közlekedési igényeit.

Nemzeti és nemzetközi szinten a fizikai és digitális infrastruktúra koncepcióinak feltárása érdekében a Supernal együttműködik az érdekelt felekkel. Tavaly óta a vállalat együttműködik az Urban-Air Porttal, amely az Egyesült Királyság kormányzatának Future Flight Challenge programjának résztvevőjeként az a célja, hogy új, többfunkciós és méretezhető AAM-infrastruktúrát hozzon létre és jövőre egy teljes körű „vertiport” prototípust mutasson be az Egyesült Királyságban. A Supernal a CAAM (a Kanadai Advanced Air Mobility Consortium) kezdeményezést is támogatja a kanadai AAM nemzeti főterv keretének kidolgozásában. Ezenkívül a társaság a közelmúltban bejelentette Légtér-kezelési Konzorciumának kibővítését, amely azon dolgozik, hogy a politikai döntéshozók figyelembevételével alakítson ki egy működési koncepciót.

Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei