A Hyundai újabb klasszikusát alakította elektromossá

A Hyundai Motor a Pony után a Grandeur limuzinját is modernizálta, hogy a „Grandeur Örökség Szériával” tisztelegjen a gyártó zászlóshajó típusának 35 éves évfordulója előtt.

A Hyundai Motor belsőépítészeti csapata által vezetett projektet az első generációs Grandeur alapján alkották meg azzal a céllal, hogy az első generáció szimbolikájából és a múlt örökségéből új értékeket teremtsenek meg. A tavaly áprilisban kezdődött 8 hónapos munkát követően elkészült „Grandeur Örökség Széria” emlékeket és érzelmeket kelt azon középkorú koreai vásárlókban, akik emlékeznek még az első Grandeur modellre, a „Retro Futurizmus” pedig egyedi, friss varázst közvetít. 

A Grandeur Örökség Széria megőrizte az első generációs Grandeur egyszerű karosszéria-kialakítását, miközben újratervezett pixellámpákat, valamint olyan pixeles elemeket is kapott, mint a hűtőrács, a kerekek, a külső tükrök és díszlécek. A projekt lényege azonban az autó belsejében található. A Grandeur Örökség Széria belsőégésű motor helyett akkumulátorból és villanymotorból álló elektromos hajtásrendszerrel van felszerelve, amihez kifinomult belső tér, egyenes vonalvezetés és a mai technológiával újraértelmezett luxusbelső kapcsolódik.

A múlt és a jelen együtt él a Grandeur Örökség Széria belső terében. Az akkori időkre emlékeztető elemek, mint például az egyküllős kormánykerék és a mechanikus sebességváltó gombja formájuk megőrzése mellett új stílusban díszelegnek. Másrészt a műszerfal felső része egy ultraszéles kijelzőt kapott, amely magával ragadja a tekintetet, így modern érzetet kelt. A középkonzol alján található hosszú függőleges kijelző az infotainment rendszer fő vezérlőjeként szolgál. Az érintőfunkciós kijelzőn keresztól egyaránt könnyen kezelhető a multimédia, a vezetési üzemmód és a klímaberendezés is.

Az ülések erőteljes benyomást keltő bársonyhuzata kulcsfontosságú anyag, amely összeköti az eredeti Grandeur-t és az Örökség Szériát. A bársony egy olyan anyag, amelyet napjainkban már ritkán használnak az autókban, de amikor az eredeti Grandeur megjelent, olyan kiváló minőségű anyagnak számított, mint ma az Alcantara vagy a Nappa bőr. Az ülés kívül bőrrel bevont bársony anyaga, a luxusérzetet hangsúlyozza, valamint kényelmes és puha tapintást biztosít. A különböző anyagok felhasználását az eredeti Grandeur ajtókárpitja ihlette, amelyen bársony és szövet egyaránt megtalálható volt.

A széles körben kedvelt bőrt itt is bőségesen alkalmazták. Ez az anyag a luxus érzetét maximalizálja azáltal, hogy az utasok a középkonzolon, illetve az első és a hátsó üléssorokban az ajtókárpitokon ezekkel találkozhatnak, érintkezhetnek. Az elszórva elrejtett tárolóhelyeket sem csupán praktikus területként kezelték. Az érzelmi hatások és a tökéletesség érdekében bőrkézműves vagy csúcsminőségű bútorelemeket alkalmaztak. Az ajtókárpitok zárható tárolóját egy luxustáska ihlette, az első sor középkonzoljának és műszerfalának tárolóburkolata pedig egyszerű és régimódi stílusban pompázik, klasszikus hangszórókkal és zongorák fedeléből származó motívumokkal díszítve.

A Grandeur Örökség Széria műszerfalának belső részét egy koncertteremhez hasonló akusztikai elmélet alapján tervezték meg. Tervezése során ügyeltek arra, hogy csökkentse a zajhatást, míg az alacsonyabb és magas hangokat tisztábban közvetítse az utasok felé az egyedi hatás hangsúlyozása és csodálatosabb hangzás érdekében. Emellett a műszerfal bal és jobb sarkában elhelyezett hangszórók 45 fokos szögben a belső tér közepe felé dőlnek. Ez egy olyan kialakítás, amellyel a hang intuitívabban jut el az utasokhoz.

Az autós hangrendszerek jellemzően 2- vagy 3-utas hangszóró-konfigurációval rendelkeznek, egy mély-, egy közép- és egy magassugárzó kombinációjával. A Grandeur Örökség Széria azonban egy 4 utas rendszerrel van felszerelve, amely a mélysugárzót egy közép és egy fő mélysugárzóra bontja fel. A mélysugárzó és a 18 egységből álló hangszórórendszer felosztása révén a Grandeur Örökség Széria gazdagabb és színesebb hangzásával kielégítő akusztikus környezetet biztosít.

A középkonzol aljára helyezett digitális kijelző érdekes szórakoztató funkciókat is támogat. Úgy tervezték, hogy a digitális zongora funkció használatával az utasok az autóban is élvezhessék a zenét. Ez a Samick Musical Instruments-szel való együttműködés eredménye, és az a tény inspirálta, hogy híres művészek meglepő módon leginkább az autóban szoktak zenét komponálni, nem pedig a stúdióban. Napjainkban a koronavírus járvány miatt az autóban töltött idő is megnövekedett.

A Grandeur Örökség Széria másik kulcsszava a „fény”. A koncepciómodell szépsége, hogy a műszerfal bal és jobb végéről induló fénysugár áthatol a B-oszlopon, és behálózza a teljes belső teret. Azt sem hagyták ki, hogy egy szórakoztató trükkel vizuális élményt teremtsenek az utasok számára, amely a hangsugárzó sziluettjét megjeleníti, amikor a fényáram eléri azt a helyet, ahol a hangszóró található.

A színes tető megvilágítása egyedi érzetet kínál azáltal, hogy egy párhuzamos tükrön keresztül visszatükrözi a fényt, amelyet gyakran „végtelen tükörnek” is neveznek. Ez a végtelen tér érzetét adja a fejek felett, és azt a hatást erősíti, hogy a belső tér a valósnál nagyobb. Ugyanakkor a világítási modul széle lágy indirekt világítással és faanyaggal van kiegészítve azért, hogy a luxusérzetet maximalizálja. Az utasteret betöltő bronzfény retró stílusú, amelyet általában a vákuumcsöves vintage rádiókban használnak, itt pedig finom és érzéki hangulatot árasztanak.

„A tervezők számára nagyon fontos, hogy megrajzolják a jövőt, ugyanakkor az is fontos, hogy arra is visszatekintsünk, amit a múltban rajzoltunk” – mondta Dong-won Lee, a Hyundai Motor belsőépítészeti csapatának fejlesztője, aki a Grandeur Örökség Széria projektet vezette Hangsúlyozta, hogy ez egy nagyon fontos munka volt. „Nagyon várom már azt a napot, amikor az új modelleken találkozhatunk a projektben bemutatott innovatív koncepciókkal, formákkal és friss anyagokkal.” 

Az Örökség Széria a múlt örökségéből új értékeket és hangulatot fedez fel és a Pony, a Grandeur modellek után a Galloper Örökség Szériával folytatja a márka múltjának méltó bemutatását.  

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei