Monzában is dobogón végzett a Hyundai Motorsport

A 2021-es WRC szezon utolsó fordulója újabb dobogós eredményt hozott a Hyundai Motorsport számára, mivel a Monza-ralit Dani Sordo összesítésben a harmadik helyen zárta.

Ez az eredmény zsinórban a második dobogós helyezést jelenti, hiszen az előző spanyol versenyen is a harmadik helyen végeztek, míg a Hyundai ebben a szezonban a 17. egyéni legjobb hármas eredményt érte el. Az utolsó verseny harmadik helye méltó eredmény az i20 Coupe WRC számára a vadonatúj hibridhajtású Rally1 szabályzat jövő évi érvénybe lépése előtt. „Őszintén szólva nagyon boldog vagyok, hogy dobogós helyezést szereztem és a WRC autók korszakát az első háromban zárhatom” – mondta Dani Sordo. „Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak az újabb közös munkáért, aminek volt néhány csúcspontja. Remélem, a következő szezon az új hibrid szabályozással még szórakoztatóbb lesz.”

Thierry Neuville egészen a rali végéig keményen nyomta, hogy megszerezzék saját dobogós helyüket. Sajnálatos módon egy szombat délelőtti incidens hátráltatta őket ebben. A belga páros szakaszgyőzelmet szerzett a San Fermói nyitóteszten, de a következő selvinói szakasz két kanyarjában is eldobták autójuk hátulját. Az időveszteség a negyedik helyre vetette vissza őket, ahol végül végeztek, annak ellenére, hogy vasárnap tiszta szakaszgyőzelmeket is szereztek. „Vasárnap már csak arra koncentráltam, hogy élvezzem a szezon és a WRC korszak utolsó szakaszait” – mondta Neuville. „Hihetetlen éveket éltünk át ezzel az autóval. Most a 2022-es új kaland következik, amelyben még több emlékezetes pillanatot élhetünk át a csapattal együtt.”

A Hyundai Motorsporttal együtt átélt első WRC versenyén Teemu Suninen folyamatos fejlődést mutatva végül a legjobb hat között végeztek. „Nehéz volt ezen a ralin egy vadonatúj autóba beugrani” – mondta Suninen. „Hálás vagyok a csapatnak, hogy lehetőséget adtak és időt szántak rám, hogy elérjem a megfelelő tempót, amit lépésről lépésre tudtunk javítani.”

Az idei bajnokságban végül a Toyota mögött a második helyen végzett Hyundai Motorsport csapatfőnökeként Andrea Adamo a következőképpen értékelte a versenyt és az egész szezont: „Eseményként különleges volt látni a sok nézőt a lelátókon és a szervizparkban” – mondta. „Sajnos ez egy olyan bajnokság volt, amelyben jobban kellett volna teljesítenünk, így viszont levonhatjuk a tanulságot a hibáinkból és a következő szezonra kijavíthatjuk azokat.”

Forrás: motorsport.hyundai.com

 Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei