Indonéziában bemutatták a Hyundai Creta frissített változatát

A Hyundai a Gaikindo Indonesia Nemzetközi Autókiállításon (GIIAS) bemutatta a Creta kisterepjáró frissített változatát, amely rejtett menetfényeivel és ékszermintás hűtőmaszkjával leginkább az új Tucsonra emlékeztet.  

A Hyundai Motor második generációs Creta kiterepjárója 2020-ban érkezett meg Kínában, ahol ix25 néven forgalmazzák, ám a modell Indiában, Dél-Amerikában és Oroszországban is megjelent az elmúlt közel két év során. Habár a facelift csak 2023 környékén lenne esedékes, a Hyundai délkelet-ázsiai terjeszkedésének megfelelő alátámasztása érdekében az Indonéziában hamarosan meginduló gyártósorokon készülő Creta modell hely változatát jelentősen átszabta, amely módosítások várhatóan később a globális modellen is megjelennek majd. 

A Creta 4 315 mm hosszú, 1 790 mm széles, 1.630 mm magas, míg tengelytávja 2.610 mm. Ahogy az a képeken is megfigyelhető, a frissített Creta teljesen átalakított új frontrészt visel magán, amelyben feltűnik a Hyundai Parametrikus Ékszer formatervezési mintázata a hűtőmaszkon és ugyanúgy rejtett LED menetfényeket kapott, mint amilyen az új Tucson modellen is megtalálható. Ezzel együtt a hosszanti elrendezésű fényszórók a lökhárító alsó részére kerültek, miközben az ezüstös betétek a kihangsúlyozzák a sportos kisterepjáró karakterét. 

Az oldalnézet szinte teljesen megegyezik a ráncfelvarrás előtti Creta modellével, ám a frissítés érdekében az autóhoz új mintázatú 17 colos könnyűfém keréktárcsákat rajzoltak. Hátul sincs semmilyen észrevehető újdonság, ami kicsit csalódás, hiszen az új Tucsont akár itt is mintának vehették volna. Ehhez képest azonban hátul megelégedtek egy kis csinosítással, illetve a LED hátsó lámpatest felső éle egykicsit beljebb nyúlik a csomagtérajtóra, mint korábban.     

A belső tér változattól függően kéttónusú fekete, illetve fekete/konyak bőrkárpitozást is kaphat. Az indonéz Creta műszerfala nem örökölte meg a kínai verzió nagy középső tabletjét, az elrendezés leginkább az indiai, illetve az orosz változatokhoz hasonlít. Az automata klíma kezelőpanelje felett egy 8 colos érintőkijelző található, míg a kormány mögött egy ugyanolyan 10,25 colos műszeregység található, ami az európai Hyundai modellekben (i20, Kona, Tucson, Santa Fe) terjedt el. Az utazási élmény fokozása érdekében az új Creta hangulatvilágítást is kapott.  

A Hyundai Motor Manufacturing Indonesia (HMMI) Nyugat-Javán található gyártóüzemében a Creta egyetlen SmartStream 1.5 literes MPi szívóbenzines erőforrással fog készülni, amelynek teljesítménye 115 lóerő, maximális forgatónyomatéka pedig 144 Nm. A motorhoz alapesetben hatfokozatú manuális sebességváltó kapcsolódik, de felárért iVT rendszerű váltómegoldás is kérhető. Az új Creta indonéziai kivitele kizárólag fronthajtással fog készülni, de a szokásos üzemmódokon (eco, comfort, sport és smart) felül kétféle tapadási mód – sár és homok – is választható.  

A modellfrissített Creta nemcsak kívül-belül újult meg, de a frissítéssel együtt kényelmi és biztonsági felszereltsége is jelentősen bővült. A középső érintőképernyő alapból jár, míg a felszereltségtől függően 4 vagy akár 8 hangszóró (utóbbi Bose rendszerű) is járhat hozzá, de akár tolatókamera, vezetékmentes mobiltöltő és szellőztetett első ülések is kérhetőek. A biztonsági rendszerek között első ütközéselkerülő rendszer, sávtartó és sávkövető rendszer, távolságifény-asszisztens, aktív holttérfigyelő és ütközéselkerülő rendszer, biztonságos kiszállássegítő rendszer, hátsó ülésfigyelmeztető rendszer is elérhető.  

Az autó Active alapfelszereltségű változatának indulóára 279 millió indonéz rúpia, azaz körülbelül 6,3 millió forint lesz, míg a legjobban felszerelt Prime kivitelért 397,5 millió rúpiát, kb. 8,6 millió forintot fognak kérni.  

Forrás: carwale.com, paultan.org

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei