A Hyundai csoport bővíti európai modellkínálatát

A Hyundai csoport regionális fejlesztési igazgatója egy interjúban elárulta, hogy a vállalatcsoport a jövőben még inkább Európára koncentrál olyan modellekkel, amelyeket kifejezetten erre a piacra fognak fejleszteni.    

Európa soha nem volt a Hyundai, a Kia és a Genesis első számú prioritása. Az ázsiai és észak-amerikai piacok mindig is fontosabbak voltak a dél-koreai autógyártók számára, bár üzleti tevékenységüket az óhazában is folyamatosan bővítik. Ennek során volt már arra példa, hogy a koreaiak kifejezetten az európai kontinens igényei szerint tervezett autókat fejlesztettek, ám most még több ilyen modell megjelenésére készülhetünk.

Tyrone Johnson, a három márka európai kutatás-fejlesztési vezetője szerint ugyanis további Genesis, Hyundai és Kia modelleket terveznek fejleszteni Európában, Európa számára. „Annyira sikeresek voltunk [európai működésünkben], hogy ezzel nagyobb teret kaptunk az önálló fejlesztésekre” – mondta Johnson.

Végső soron a lépés egyrészt több olyan egyedi modellt jelent, amit csak Európának készítenek, de egyben arról is szó van, hogy a csapat ezek között néhány olyan globális modellt is készít, mint például a Hyundai N sportmárka alá tartozó modellek. Tavaly Johnson csapatának csak 30 projektje volt folyamatban, köztük a Hyundai Kona N, a Hyundai i20 N és a Hyundai Elantra N, amelyek közül az utóbbit ugyan Európában fejlesztették, de az Egyesült Államokba szánták.

2018-as szerepvállalása óta Johnson számos európai tesztlétesítményt egyesített. Jelenleg a fő létesítményük az egykori Opel tesztpálya a németországi Dudenhofenben. Johnson megerősítette, hogy a Hyundai csoport a Nürburgring versenypálya melletti tesztközpontjának megduplázását is tervezi. Elmondta, hogy a „Ringet kiterjedt tartóssági tesztekhez használják, ahol minden jármű 16 ezer kilométert tesz meg a pályán.”

Ami az új, Európának szánt modelleket illeti, a Genesis tavaly dobta piacra G70 Shooting Brake nevű autóját, amely kifejezetten az európai piac igényei szerint készült. A vásárlók, érdeklődők pedig olyan jól fogadták a modellt, hogy a hazai, koreai piacon is megkezdték az autó értékesítését. Emellett jövőre egy új elektromos kompakt Genesis modell érkezésére is lehet számítani, ami várhatóan szintén elsősorban Európában lehet népszerű.

Forrás: autocar.co.uk

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei