Indiába is megérkezett a vadonatúj Hyundai Tucson

A dél-koreai Hyundai Motor autógyártó a nemzetközi piaci sikereket követően immáron Indiában is bemutatta negyedik generációs Tucson hobbiterepjáróját, amelynek árait a jövő hónapban hozzák nyilvánosságra.

A Hyundai az augusztusi piaci bevezetés előtt bemutatta negyedik generációs Tucson modelljét Indiában. A világszerte 2020 szeptemberében debütált új Tucson hosszabb tengelytávú változata most először érkezett Indiába, míg Európában a Tucson rövidebb változatát ismerjük. Az új Hyundai Tucson előrendelése már júliusban megkezdődött, a kiszállítások viszont csak a következő hónapokban kezdődnek.

„A Tucson 2021-ben a Hyundai globális bestsellere volt, megjelenése óta már több mint 7 millió vásárlót hódított meg világszerte” – mondta Un-soo Kim, a Hyundai Motor Inida vezetője. „Ahogy az indiai autópiac folyamatosan fejlődik, eljött a prémium hobbiterepjárók és a pazar mobilitási élmények következő generációjának ideje. A vadonatúj Hyundai Tucson úgy lett megalkotva, hogy innovatív, de futurisztikus vonzerőt sugározzon, ugyanakkor tükrözze a Hyundai Prémium identitását. A vadonatúj Hyundai Tucson olyan teret kínál az ügyfeleknek, ahol a luxus és a technológia szervesen keresztezi egymást. Az új Tucson a Hyundai India iránti elkötelezettségének tökéletes kifejezése, páratlan mércét mutatva be ebben a szegmensben.”

A Hyundai Motor India értékesítési, marketing és szolgáltatási igazgatója, Tarun Garg hozzátette, hogy a prémium hobbiterepjáró szegmens piaca jelenleg körülbelül évi 40 ezer darabos eladásra képes, amely várhatóan körülbelül 22 százalékos növekedéssel 2025-re az 55 ezer darabos szintet is elérheti. „Úgy hisszük, hogy a számok tovább nőnek és hiszünk abban, hogy növekedhetünk ebben a szegmensben is, amely azonban továbbra is egy réspiac marad Indiában” – mondta Garg, majd hozzátette, hogy Indiában több mint 1,2 millió Creta és Verna tulajdonos van, akik közül sokan magasabb szegmensre szeretnének váltani és az új Tucson tökéletes megoldás lenne az ilyen vásárlók számára.

Az új Tucson stílusa a Hyundai „Érzéki Sportosság” dizájnnyelvét képviseli, amelyet élesen vágott felületek és merész részletek jellemeznek. A fénypont a hatalmas, sötét króm hűtőrács ékszerszerű részletekkel, amely a frontrész teljes szélességében átnyúlik és észrevétlenül integrálja a LED nappali menetfényeket. A fő fényszórócsoport az első lökhárítóban kapott helyet, amely még markánsabb kontúrokkal és szögletes élekkel rendelkezik.

Oldalról az új Tucsonnak éles karaktervonalai, szögletes és kiszélesedő kerékívei, valamint nagyvonalú karosszériaburkolata egyedi megjelenést kölcsönöz. A szatén krómcsík egészen a C-oszlopig nyúlik vissza. A Tucson indiai változatai 18 colos, kéttónusú könnyűfém keréktárcsákon gurulnak. Hátul az új Tucson kettős T-alakú LED hátsó lámpákat kapott, amelyek piros LED fénysávon keresztül kapcsolódnak össze. A hátsó lökhárító gyémántmintás felülettel és műezüst betéttel rendelkezik. Van egy tetőspoiler is, amely szépen elrejti a hátsó ablaktörlőt.

Az Tucson műszerfala is teljesen új, körbefutó dizájnt kapott, szinte minimalista, ahol elhagyták az érintőpanelek legtöbb fizikai vezérlőgombját. A belső tér kéttónusú fekete-szürke színvilággal rendelkezik, miközben a négyküllős kormánykerék is eltér a Creta és az Alcazar modelleken látottaktól.

Középen az új, 10,25 colos érintőképernyős infotainment rendszer helyezkedik el, fényes zongorafekete felülettel. A klíma kezelőszervei az infotainment rendszer alatti érintőkfelületen vezérelhetőek. A felszereléseket tekintve az új Tucson kétzónás klímaberendezést, vezeték nélküli okostelefon-töltést, panorámatetőt, légtisztítót, fűthető és szellőztethető első üléseket, 64 színű hangulatvilágítást, 360 fokos kamerákat, elektromos állítású memóriás vezetőülést, esőérzékelős ablaktörlőt, dönthető hátsó üléseket, valamint BlueLink rendszert éteren keresztüli frissítésekkel, hangutasításokkal, Alexa és Google asszisztens rendszerrel, 8 hangszórós Bose hangrendszerrel és motoros csomagtérajtóval együtt.

Az új Tucson egyben az első olyan Hyundai Indiában, amely ADAS technológiával érkezik. A 2-es szintű ADAS-csomag olyan funkciókat kínál, mint az első ütközés-figyelmeztetés, a holttér-asszisztens, a sávtartó asszisztens, a hátsó keresztirányú forgalom figyelmeztető és még sok más. A Tucson a kategória egyetlen ADAS technológiával felszerelt hobbiterepjárója, bár a Mahindra XUV700 is ugyanezt kínálja egy alsóbb szegmensben. További biztonsági funkciók közé tartozik a hat légzsák, az első és a hátsó parkolásérzékelők, az ESC, a lejtmenetvezérlés és a négy tárcsafék.

A motorháztető alatt az új Tucsonban 2,0 literes benzines és dízelmotorok találhatóak. A négyhengeres, szívómotoros benzinmotor megegyezik az Alcazarban dolgozó 156 lóerős és 192 Nm-es csúcsnyomatékot produkáló egységgel. Ez a motor hatfokozatú kizárólag automata sebességváltóval érkezik. A 2,0 literes dízelmotor eközben 186 lóerőt és 416 Nm csúcsnyomatékot produkál és nyolcfokozatú automata sebességváltóval érkezik. Az Indiában forgalmazott előző generációs Tucsonhoz hasonlóan az új modellből is hiányzik a kézi sebességváltó, az új modell azonban rendelhető összkerékhajtással, többféle terepmóddal (hó, sár és homok).

Az új modellt a vállalat 246 márkakereskedésében, 125 városban értékesítik majd. A Hyundai jelenleg i20 N Line és Alcazar modelleket értékesít ebben a kiterjedt hálózatban. Az új Tucson árát egyelőre még nem közölték, azonban a vállalat vezetői arra számítanak, hogy a modellből továbbra is leginkább a dízelváltozat lesz a legnépszerűbb. 

Forrás: autocarindia.comhyundai.com/infinancialexpress.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei