A Hyundai egy rejtélyes plug-in hibrid Velostert tesztel

Annak ellenére, hogy a Veloster N állítólag már befejezte pályafutását, a legfrissebb, Németországban készült kémfotók azt sugallják, hogy a Hyundai legalább egy példányt még átalakított egy plug-in hibrid hajtáslánc teszteléséhez.

Annak ellenére, hogy a kritikák leginkább dicséretben részesítették, a Hyundai amerikai képviselete éppen a múlt hónapban jelentette be, hogy a Veloster N követi a Veloster széria többi tagját és ezen modellváltozat forgalmazását is befejezik. A koreai jelentések eközben azt is jelezték, hogy a jármű gyártása ebben júliusban befejeződik a Hyundai ulszani gyárában, amely jelenleg az egyetlen hely, ahol az autót készítik.

A Hyundai a jelek szerint még a gyártás megszűntetése előtt beszerzett egy Veloster N modellt, amelyet aztán alaposan átalakított. A vállalat a fotók tanúbizonysága szerint egy N sportszériás hálózatról is tölthető hibrid változat tesztelésén dolgozik épp. A két „üzemanyagbetöltő” nyílással felszerelt, éppen tankoló és a „Fahrzeug mit Hochvolttechnik” („Nagyfeszültségű jármű”) matrica egy eddig nem látott, szokatlan fejlesztésre utalhat. 

Nehéz pontosan megmondani, mi folyik a háttérben, de a mostani fotókon látható példány második, négyzet alakú töltőnyílása – feltehetően az akkumulátor töltésére – jól átgondoltnak tűnik. Azt ugyanis gondosan beleöntötték a karosszériába, ami azt sugallja, hogy ez nem valami házibarkács megoldás volt, amelyet hirtelen kellett meglépni a tesztautón. Az autó felnijeit sem lehetett még Veloster N modellen látni eddig. A küllők közötti üres tér arra utal, hogy a légellenállás csökkentésére tervezték, ami ésszerű döntésnek tűnik egy plug-in hibrid esetében.

Mindezeken a módosításokon túl egy speciális légbeömlőt is beépítettek a frontrész bal oldalára. Ez minden bizonnyal nagyobb hűtési kapacitást biztosít, ami a nagyteljesítményű járművekhez elengedhetetlenül szükséges. Ugyanígy árulkodó jel a hátsó dupla kipufogóvég, ami egy erős belsőégésű motor jelenlétére utal. Mivel a járművet a Dottinger Hohe hotel parkolójából látták korábban kihajtani, az pedig a Nürburgringtől nem messze található, feltételezhető, hogy az autót a híres versenypályán, illetve az arra közvetlen kijárattal rendelkező Hyundai tesztközpontban vizsgálják. 

A jelek egyértelműen arra utalnak tehát, hogy a Hyundai a Veloster N karosszériája alatt valóban komolyan teszteli a nagyteljesítményű N szériához készülő konnektoros hibrid hajtásláncát. Figyelembe véve, hogy a villamosítás mekkora szerepet kapott az utóbbi időszakban az autóiparban, teljesen logikus lépés, hogy a Hyundai egy zöldebb, környezetbarát N modellen dolgozik.

Forrás: .carscoops.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei