Megújult a Hyundai i10


A Hyundai felfrissítette legkisebb európai i10 modelljét, amelynek finomított külső megjelenése mögött fejlett aktív biztonsági és kapcsolódási technológiáival mutat újat a kategóriában.  

A Hyundai i10 már 2013. óta kapható a márka kínálatában, így modellciklusának felénél a gyártó felfrissítette népszerű városi kisautóját. Az autó külső megjelenését meghatározza az átalakított hatszögletű hűtőmaszk új, ívelt alakzata, így az új i10 lesz az első olyan Hyundai az utakon, amely ezt az új maszkot viselheti. A hűtőrács mellett új a lökhárító, amelybe új típusú, kerek LED nappali menetfényeket helyeztek az ívelő hűtőmaszk felső sarkaihoz.


Hátul jóval kevésbé észrevehetőek az i10 módosításai, a hátsó lámpák szinte változatlanok maradtak, a lökhárító viszont fekete betétet kapott, amelyekbe az első megjelenésre rímelve kör alakú hátsó ködzárófények kerültek. Oldalról az új i10-et az új formájú 14 colos könnyűfém keréktárcsáiról és átalakított formájú és méretű oldalsó műanyag védőeleméről lehet a legkönnyebben felismerni.     


A megújult i10 belső terében új anyagokkal találkozhatunk, amelynél sokkal fontosabb, hogy végre az i10 is 7 colos érintőképernyő navigációs rendszert kapott, amely a TomTom Live valós idejű közlekedési, időjárási információk mellett ráadásul az Apple CarPlay, illetve a Android Auto alkalmazások segítségével képes a felhasználó okostelefonjának funkcióit az autó központi kijelzőjébe integrálni.  


A biztonsági rendszerek tekintetében is sokat fejlődött az új Hyundai kisautó, amelyhez mostantól elérhető a frontális ütközésre figyelmeztető rendszer, illetve a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer is. Az első szélvédőbe integrált kamerát használó ütközésfigyelmeztető hanggal és a műszerfalon megjelenő jelzésével figyelmeztet a veszélyre, míg a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer 60 km/óra feletti sebességnél figyeli az autó előtti sávokat és még azelőtt hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, mielőtt elhagyná sávját.


Az i10 kényelmi felszereltsége eddig is túlmutatott kategóriáján, így továbbra is elérhető az automata légkondicionáló, a fűtött ülések és kormánykerék, amelyekkel a tágas utastérrel és 252 literes csomagterével az i10 továbbra is remek ajánlat a kategóriában.


A megújult i10 motorkínálata továbbra is egy egyliteres, 69 és egy 1,25 literes, 86 lóerős benzinmotorból áll, amelyekhez alapáron ötfokozatú kéziváltó kapcsolódik, de rendelhető négyfokozatú automatával is.


A Hyundai i10 első generációjának 2008-as megjelenése óta a vállalat egyik legnagyobb sikere, amelyet jól mutat a 2016 júliusáig a típusból értékesített 670 ezer példány. Ezzel az i10 az elmúlt években kategóriájának egyik legsikeresebb modelljévé vált. Az eredeti i10-es páratlan ár-érték arányával gyártásának hét éve alatt félmillió példányban kelt el 2006 és 2014 között. Amikor az új generációs i10 2013-ban megjelent, valódi európai kisautóvá vált, hiszen az autót a Hyundai Motor Europe német fejlesztőközpontja készítette és a Hyundai Assan törökországi üzemében gyártják.


A második generációs i10 fiatalos, modern formavilágával, dinamikus vezethetőségével már jóval feljebb lépett elődjénél, így az új változatból három év alatt már 220 ezer példány gördülhetett le a futószalagról. Az új i10 először a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek. 


Forrás: hyundaipressoffice.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei