Megszűnhet a Hyundai Sonata gyártása

Koreai pletykák szerint a Hyundai Motor arra készül, hogy az 1985 óta nyolc generációt megélt és több mint 9 milliós darabszámban értékesített középkategóriás Sonata modelljét kivezesse a piacról.  

Az autógyártóknál általában, így a Hyundainál is négy-hat évbe beletelik, mire egy-egy új generációs modell elkészül és bevezetik azt a piacra. A koreai vállalatnál emellett a modellek általában két-három évente ráncfelvarráson is átesnek, ezt alapul véve pedig a Sonata 2025-ben érkező új generációjának fejlesztése elvileg már nagy ütemben meg kellett volna kezdődnie. Források szerint azonban a Hyundainál jelenleg nincs ilyen folyamatban.

Belső információk alapján a vállalaton belül nyílt titok, hogy a Sonata modellsorozata nem folytatódik és a gyártósorokat elektromos autók gyártására fogják a jövőben felhasználni. Idén januárban a Hyundai egy ideig leállította a Sonata és Grandeur limuzinokat előállító Aszan üzem futószalagjait azért, hogy olyan módosításokat tudjanak rajtuk végezni, amik az új IONIQ 6 sorozatgyártásához szükségesek.  

"A Hyundai csoport bejelentette, hogy 2035-től megkezdi az átállást a kizárólag elektromos járművek gyártására, így a belsőégésű motoros autók kivezetése már megkezdődött. Valószínűleg nincs okuk 300 milliárd vont költeni egy új verzió fejlesztésére éppen most, amikor a Sonata eladásai visszaestek." Ebből arra lehet következtetni, hogy várhatóan a jövő évben szalonokba kerülő frissített Sonata lesz az utolsó belsőégésű motorral szerelt középkategóriás modell a Hyundai kínálatában.

A Hyundai összesen 9,17 millió Sonata modellt értékesített eddig Dél-Koreában és világszerte, ezzel az autógyártó harmadik legkelendőbb modellje az Elantra/Avante (14,4 millió) és az Accent (10,10 millió) után. Egykor ez a modell volt Dél-Korea legnagyobb példányszámban exportált járműve is, de 2019 óta a megrendelések és ezzel együtt a kiszállítások is visszaestek. A 2019-ben megjelent legújabb Sonata eladásai mindössze 440 ezer darabot értek el az elmúlt három évben, szemben a korábbi modellek milliós szintjét is meghaladó számaival.

Úgy tűnik, hogy a vásárlók manapság a hobbiterepjárókat részesítik előnyben, a Hyundai tavalyi eladásainak 47,3 százaléka volt SUV. Egy Hyundai munkatárs úgy nyilatkozott: „Nem zárhatjuk ki egy elektromos Sonata fejlesztését, de mi most egy kompakt elektromos autó fejlesztését helyezzük előtérbe, nem pedig egy kevésbé népszerű középkategóriás járművet."

Forrás: english.chosun.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei