Elon Musk is elismerte a Hyundai villanyautós eredményeit

A Hyundai Motor az idei év első három hónapjában a második helyet szerezte meg az amerikai villanyautó-eladások rangsorában, amiről még a Tesla vezére is elismerően nyilatkozott.   

Nemrég jelent meg egy kördiagram a Twitteren, amely szerint a Tesla az első negyedévben az Amerikai Egyesült Államok elektromosjármű-piacát vezető helyen, 75,8 százalékkal végzett, ezt követi a Hyundai 9 százalékkal és a német autógyártó, a Volkswagen 4,6 százalékkal. A bejegyzéshez maga Elon Musk is hozzászólt és elismerően annyit írt: „A Hyundai elég jól teljesít!”  

Az idei év első negyedében a Hyundai villanyautóinak kiskereskedelmi értékesítése 241 százalékkal emelkedett, miközben nettó nyeresége elérte az 1,42 milliárd dollárt, ami 17 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 1,21 milliárd dollárhoz képest. „A csúcskategóriás Genesis és a hobbiterepjáró modellek megnövekedett eladási darabszámai, a kedvező árfolyamok, az alacsony készletszintek és a főbb piacokon a kereskedők csökkentett ösztönzői ellensúlyozni tudták a globális chiphiány és a magasabb nyersanyagárak negatív hatását" – áll a Hyundai Motor nyilatkozatában.

Még 2018-ban történt, hogy a Hyundai a Genfi Autószalon külső homlokzatára egy hatalmas óriásplakátot helyezett el, amellyel a koreai gyártó új modelljét, az akkor bevezetésre kerülő Kona Electric modelljét hirdette, miközben a Tesla vezérigazgatóját szólította meg: „Rajtad a sor, Elon” – állt a hirdetés szövegében, utalva a Kona nagy hatótávot biztosító akkucsomagjára.

Nemrég a Hyundai Motor Group vezetője, Eui-sun Chung az Egyesült Államok elnökének, Joe Biden koreai látogatására időzítve bejelentette, hogy 2025-ig több mint 10 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban az innováció és a mobilitás villamosításának felgyorsítása érdekében. Nem sokkal ezután azt is nyilvánosságra hozták, hogy a Hyundai csoport megállapodást kötött Georgia állammal arról, hogy Bryan megyében 5,54 milliárd dolláros beruházással egy teljeskörű villanyautó- és akkumulátorgyártó létesítményt építenek. A projekt várhatóan mintegy 8 100 új munkahelyet teremt a térségben.

Az új gyártóüzemet 2023 elején kezdik építeni és várhatóan 2025 első felében kezdi meg a szériagyártást, évi 300 ezer darabos kapacitással. A Hyundai szerint a csoport amerikai befektetési döntése támogatni fogja azon célját, hogy vezető szerepet töltsön be az elektromos mobilitás terén az amerikai piacon.

Forrás: eletric-vehicles.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei