A Hyundai csoport a világ három legnagyobb autógyártója között

A Hyundai Motor Group bejelentette, hogy az idei év első felében a harmadik helyen áll az autóeladások terén – ez Dél-Korea első számú, legnagyobb autógyártójának történetében először fordul elő.

Az értékesítési adatok alapján a Hyundai Motor vállalat, annak Genesis luxusmárkája, valamint a kisebbik leányvállalata, a Kia a januártól júniusig terjedő időszakban összesen 3,299 millió gépjárművet értékesített a globális piacokon. Ezzel az eladási számmal a harmadik legnagyobb autógyártóvá vált a Toyota Motor Group 5,138 milliós és a Volkswagen-csoport 4,006 millió darabos eredménye után.

A Hyundai helyezése az egy évvel korábbi ötödik helyről ugrott fel az idei harmadikra ,megelőzve ezzel a Renault-Nissan-Mitsubishi Szövetséget és a Stellantis csoportot, amelyek 3,14 millió, illetve 3,019 millió darabot adtak el az első félév során. Míg globális riválisait a chiphiány súlyosan sújtotta, a Hyundai szerint túljutott a válságon, mivel elegendő chipkészletet tudott biztosítani.

Ehhez az eredményhez az is hozzájárult a Genesis luxusautói iránti is erőteljes kereslet és az új elektromos járművek piacra dobása is. A Genesis az első hat hónapban összesen 25 668 darabot adott el az Egyesült Államokban, ami a márka eddigi legjobb eredménye a legfontosabb piacán. A márkák elektromos modelljei, köztük a Hyundai IONIQ 5 és a Kia EV6 szintén jól teljesítettek. A Hyundai a január és május között eladott 27 ezer darabbal az Egyesült Államok második legnagyobb elektromos járműgyártójává vált a Tesla, a világ legkelendőbb elektromos járműmárkája után.

Kiváló teljesítménye ellenére a Hyundai csoport első félévi eladásai 5,1 százalékkal estek vissza az egy évvel ezelőttihez képest, valószínűleg az ellátási lánc megszakadásai és a gyengébb fogyasztói kereslet miatt. Ennek ellenére a visszaesés enyhébb volt, tekintve, hogy nagyobb riválisai, a Toyota 6 százalékos és a Volkswagen 14 százalékos értékesítési visszaesést tapasztaltak ugyanebben az időszakban. A Renault-Nissan szövetség és a GM szintén 17,3 százalékos és 18,6 százalékos értékesítési veszteséget szenvedett el az előző évhez képest.

„Úgy tűnik, hogy a Hyundai Motor Group egyedülálló lehetőségként használja fel az autóipar példátlan válságát, mint például a félvezetők kínálati hiányát és az átállást a villamosításra és ez a stratégia kiválónak bizonyult" – mondta egy autóipari szakértő.

Forrás: koreaherald.com, koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei