Egy nap alatt 37 ezernél is több Hyundai IONIQ 6 kelt el Koreában

Jól indult a Hyundai Motor legújabb elektromos modellje, az IONIQ 6 limuzin értékesítése Dél-Koreában, ugyanis az autógyártó közleménye szerint már az előfoglalás első napján 37 446 darab rendelés érkezett a járműre.

A Hyundai Motor augusztus 22-én kezdte meg az IONIQ 6 előrendeléseinek fogadását. A koreai autógyártó hivatalos közleménye szerint az IONIQ 6 modellre érkezett az eddigi legtöbb első napi előrendelés a koreai piac autóértékesítési története során, meghaladva a másfél évvel ezelőtti IONIQ 5 elektromos crossoverre érkezett 23 760 előrendelést.

A vállalat szerint az IONIQ 6 nagy népszerűsége azt mutatja, hogy a koreai vásárlók úgy gondolják, hogy az új modell az elektromos járművek (EV) korszakában új mércét fog hozni. „Úgy tűnik, az IONIQ 6 innovatív belső és külső kialakítása, valamint a kiváló hatótávja, amely a kategóriájában legjobb aerodinamikai teljesítményünknek és az új elektromos járművek élményét nyújtó új technológiáknak köszönhető, jó választ kapott az ügyfelektől" – mondta a Hyundai Motor szóvivője.

A Hyundai Motor a júliusi Puszani Nemzetközi Autószalonon mutatta be vadonatúj elektromos limuzinját. Nem sokkal a jármű bemutatása után az IONIQ 6 jó visszajelzéseket kapott az ügyfelektől és a médiától áramvonalas külső kialakítása és fejlett aerodinamikai hatékonysága, alacsony, mindössze 0,21-es légellenállási együtthatója miatt.

A Hyundai szerint az IONIQ 6 elektromos modelljéről számos pozitív visszajelzés érkezett Európa és az Egyesült Államok nagy médiáitól. „Az Auto Motor und Sport német autós magazin szerint az IONIQ 6 a sorozatgyártású járművek közül a legmagasabb szintű aerodinamikai teljesítményt érte el különféle aerodinamikai technológiák, például a külső aktív légterelők alkalmazásával" – áll a Hyundai Motor sajtóközleményében. A vállalat hozzátette, hogy az amerikai Car and Driver autós magazin is dicsérte az IONIQ 6 modellt, mondván: „a sorozatgyártású autó egyértelműen retro és futurisztikus megjelenést kölcsönöz."

Forrás: koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei