Felére csökkenhet a Hyundai villanyautóinak ára Koreában

A Hyundai Motor és Kia elektromos modelljeinek beszerzési költsége már a jövő évtől a felére csökkenhet, miután a koreai kormányzat úgy döntött, hogy egy előfizetési rendszert állítanak fel a villanyautók árának jelentős részét kitevő akkumulátorokra.

Helyi autóipari és pénzügyi források szerint a Hyundai Motor Group autófinanszírozási részlege, a Hyundai Capital Services előkészületeket tett arra, hogy az elektromos járművek akkumulátoraira vonatkozóan jövőre lízingszolgáltatást indítson. „A vállalat azt tervezi, hogy a második félévben megvizsgálja a terv megvalósíthatóságát a vállalati járművekre, például a taxikra és a logisztikai járművekre összpontosítva és a következő évtől megkezdi a szolgáltatást" – mondta a cég illetékese.

Az akkumulátorlízing szolgáltatás a koreai Földügyi-, Infrastruktúra- és Közlekedési Minisztérium deregulációs intézkedése után vált elérhetővé. Korábban Dél-Koreában az elektromos járművek tulajdonosának ugyanannak a személynek kellett lennie, mint aki az akkumulátor tulajdonosaként van bejegyezve, ami megnehezíti az akkumulátorra vonatkozó elkülönült lízingprogram elindítását. A minisztérium azonban úgy döntött, hogy felülvizsgálja a szabályt, lehetővé téve a jármű és az akkumulátor külön tulajdonosának regisztrációját.

Az új lízingprogram keretében a Hyundai és a Kia elektromos autóinak vásárlói akkumulátor lízingszerződést kötnek a Hyundai Capital finanszírozóval. Tekintettel arra, hogy az akkumulátorok átlagosan 20 millió von (kb. 5,9 mFt) áron elérhetőek, a 46,4 millió von (kb. 13,8 mFt) listaárú Kia Niro EV 26,4 millió vonért (kb. 7,8 mFt) lesz elérhető a programra előfizetők számára. Mivel a vásárlók jogosultak a 10 millió vonos (kb. 2,9 mFt) állami támogatásra, az is előfordulhat, hogy a vásárlóknak csak 16,4 millió vont (kb. 4,9 mFt) kell fizetniük egy vadonatúj, teljesen elektromos Niro modellért. 

Az akkumulátorok azonnali teljes kifizetése helyett az ügyfelek havi részletfizetést is választhatnak az előfizetési időszak alatt. Ennek pontos összegét nem hozták még nyilvánosságra, de helyi sajtóértesülések szerint az iparágban 300-500 ezer vonos (kb. 89-148 eFt) havidíjakról tárgyalnak. „Még ha ez egy apró lépésnek tűnik is, a ha ezeket folyamatosan fejlesztjük és bővítjük, a vállalatok és a lakosság számára érezhető hatás jelentős lesz” – mondta Hee-ryong Won, a Földügyi-, Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium képviselője.

Az akkumulátorgyártók az elhasználódott akkumulátorokat visszavételezve azokat technológiafejlesztésre vagy energiatároló rendszerek elemeiként hasznosíthatják. Az LG Energy Solution vállalat tavaly év végén 2,6 százalékos részesedést szerzett a Li-Cycle-ben, amely Észak-Amerikában vezető szerepet tölt be a lítium-ion akkumulátorok erőforrás-visszanyerésében. Az SNE Research szerint az elhasznált elektromos járművek akkumulátorainak globális újrahasznosítási piaca a 2020-as 400 milliárd vonról (kb. 118 milliárd Ft) 2030-ra a 21 billió vont (kb. 6200 milliárd Ft) is elérheti.

Az elektromos járművek tömeges piacának és megfizethetőségének támogatása érdekében a Hyundai Motor a legalacsonyabb E-Lite kivitelt állítja elő elektromos járművei közül, hogy azok 55 millió von (kb. 16,3mFt) alatti árcédulájukkal jogosultak legyenek a koreai központi és helyi önkormányzatok teljes támogatására.

A Hyundai IONIQ 5 nagyobbik akkus változata az E-Lite kivitelben néhány olyan opcióval nem rendelkezik, mint pl. a fűtött kormánykerék és a hátsó középső kartámasz, így ennek vételára Koreában jelenleg 54,95 millió von (kb. 16,28 mFt). A hamarosan bevezetésre kerülő IONIQ  6 szintén valószínűleg szeptemberben jelenik meg hasonló E-Lite felszereltséggel.  

Arról egyelőre nincs szó, hogy a szolgáltatást külföldön is bevezetnék, ám mivel a Hyundai csoportnak világszerte nemcsak autógyártó és forgalmazó, de fininszírozási vállalatai is vannak, ezért idővel könnyen elképzelhető, hogy az akkulízing szolgáltatást más régiókban is beindíthatják.  

Forrás: pulsenews.co.kr, motorgraph.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei