A Hyundai bemutatta új generációs erőforrásait


A Hyundai csoport a koreai Nemzetközi Hajtáslánc Konferencia keretein belül ismertette a vállalat jövőbeli erőforrás-fejlesztési stratégiáját, amelynek lényege, hogy minden ügyfélnek megfelelő opciót tudjanak kínálni.  

A világ minden részéből összegyűlt, a vezető erőforrásgyártó vállalatokat képviselő több mint 1 200 mérnöke és akadémikusa részvételével tartották meg a kétnapos rendezvényt, amelynek jelmondata:”Elérni az erőforrás-technológia határait, hogy növeljük a vásárlói értéket!”  

A Hyundai Motor Group ezen a konferencián mutatta be a vadonatúj „Smart Stream” motorgenerációjának első négy erőforrását. A Smart Stream technológia magában foglal számos olyan fejlett technológiát, amelynek segítségével a Hyundai csoport teljesíteni tudja a hosszú távú emissziós céljait. A Hyundai Motor Group díjnyertes fejlesztői által kidolgozott Smart Stream motorok továbbfejlesztett üzemanyag-hatékonyságot és csökkentett károsanyag-kibocsátást biztosítanak. Az elsőként érkező 1.6 literes benzines és dízel Smart Stream erőforrásokkal a technológia fokozatosan a Hyundai csoport összes modelljében megjelenik majd. A továbbfejlesztés érinti a benzines és gázolajos motorok hatékonyságát, de emellett új plug-in hibrid és tisztán elektromos erőforrások is érkeznek, plusz jön az új generációs üzemanyagcellás modell is. 


A 2017-es Frankfurti Autószalonon először bemutatott Smart Stream erőforrások lehetővé teszik a Hyundai Motor Group számára, hogy a környezetvédelmi szabályozás globális változásaira hatékonyan reagáljon és közben a vásárlók élvezetes vezethetőségi igényeinek is meg tudjon felelni. A „Smart” szó az okos tervezés, irányítás és működést sugallja, miközben a „Stream” szó a mobilitás dinamikus mozgáshoz kapcsolódik. 

Az új generációs Smart Stream technológia optimalizálja a meglévő erőforrás-struktúrát azzal, hogy a méretben és tömegben kisebb erőforráselemek által növekszik az üzemanyag-hatékonyság. A Smart Stream motorok fejlett belsőégési technológiájának köszönhetően a Hyundai Motor Group a jövőben az 50 százalékos termikus hatékonyságra törekszik.  


A Smart Stream technológiák között a Nemzetközi Erőforrás Konferencián bemutatták az elsőként kereskedelmi forgalomba kerülő folyamatosan változó szelepvezérlési technológiát. A Smart Stream 1.6 Gamma turbómotor esetében a szelepek nyitási és zárási fázisai úgy vannak időzítve, hogy azok a változó, így a gazdaságos vagy a dinamikus vezetési módokhoz igazodjanak. 

A Smart Stream technológia másik fontos elemei között van a nyolcfokozatú nedves duplakuplungos DCT sebességváltó rendszer. A hagyományos automata sebességváltóktól eltérően a duplakuplungos rendszer optimális váltási reakciót biztosít, a nyolc fokozat és a maximálisan gazdaságos hidraulikus rendszer egyrészt hatékonyabb gyorsulást, másrészt kiváló üzemanyag-fogyasztást tesz lehetővé. 


A Hyundai Motor Group célja szerint 2022-re a vadonatúj Smart Stream erőforrás-generáció összesen tíz benzines,hat dízel erőforrást és hat erőátviteli rendszert tartalmaz majd. 

A Nemzetközi Erőforrás Konferencián a Hyundai Motor Group megerősítette azon hitét, amely szerint a belsőégésű motorok legalább 2025-ig megtartják vezető szerepüket a piacon, miközben a plug-in hibrid és elektromos modellek szélesebb körű elfogadottságot nyernek. A változó piaci igényekre reagálva a  a Hyundai Motor Group nagyobb arányban fog elektromos, üzemanyagcellás és plug-in hibrid modelleket gyártani – az új, hatékony Smart Stream belsőégésű motorok mellett.

A még több alternatív hajtáslánc gyártásának irányába történő elmozdulás együtt jár az elektromos modellek akkukapacitás növelésének és a tisztán elektromos hatótáv növelésének szándékával, amely még nagyobb vásárlói értéket jelent. 


A Smart Stream erőforrásaival a Hyundai Motor Group további célja, hogy a fejlett erőforrás-technológiában megszerzett vezető helyére építkezzen. Miközben a hangsúly továbbra is a belsőégésű motorok hatékonyságának továbbfejlesztésén van, A Hyundai Motor Group az iparágat vezetve folytatva új üzemanyagcellás autót fog bemutatni és a következő generációs modell fejlesztésébe is befektet. A Hyundai Motor Group következő üzemanyagcellás autójának hatótávja eléri a 800 km-t, miközben a motor teljesítménye 163 lóerő lesz és a legnagyobb hidrogéntároló kapacitással rendelkezik majd a piacon.

Az alacsony emissziós erőforrások fejlesztésében élen járó Hyundai Motor Group már a múltban is számos tapasztalatot szerzett  a fenntartható mobilitás jövőbeli stratégiájának útján. A 2006-ban először bemutatott 1.6 Gamma motor, valamint a 2008-ban először használt Tau V8 és 1.4 Kappa erőforrások mindegyike jelentős előrelépést hozott az autóipar erőforrás fejlesztésében. A közelmúltban az ix35Fuel Cell 2013-ban, valamint 2016-ban az Ioniq plug-in hibrid és Electric hajtáslánca az Ioniq és a Sonata modellpalettáján kulcsfontosságú előnyöket hordoztak az alternatív járműfejlesztésben. 

A fenti tapasztalatokra alapozva a Hyundai Motor Group 2020-ig összesen 31 környezetbarát modellt kíván bemutatni a globális autópiacon.  


Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei