Második helyen végzett a Hyundai Motorsport a Wales-ralin


A Hyundai Motorsportnak sikerült erős dobogós helyezést kiharcolnia a nagy-britanniai Wales-ralin, amelynek köszönhetően már a szezon utolsó előtti fordulójában bebiztosították második helyezésüket a konstruktőri versenyben.  

Thierry Neuville összesítésben a hazai győzelmét ünneplő walesi Elfyn Evans mögött a második helyet szerezte meg a 21 szakaszból álló versenyben. Ez az eredmény viszont nem állította meg Sébastien Ogiert attól, hogy pontszámai alapján megszerezze ötödik versenyzői világbajnoki címét, ám a belga páros ennek ellenére mindent beleadott. Neuville és navigátora öt szakaszgyőzelmet szerzett meg ezen a hétvégén, beleértve a domináns Power Stage győzelmet is – ami öt extra pontot ért.   


A Hyundai Motorsport erős walesi teljesítményének demonstrálásaként Andreas Mikkelsen a csapattal eltöltött második versenyén már az összesítésben a negyedik helyen végzett. Vasárnap két szakaszt is megnyert, negyedikként legyőzte Jari-Matti Latvalát és Ott Tanakot is és mindössze négy másodperccel maradt el a dobogós helyezéstől. Ezen túlmenően a Power Stage szakaszon elért ötödik helyezésével egy extrapontot is begyűjtött.   


A csapat másik két párosa, Hayden Paddon és Dani Sordo sokkal nehezebb hétvégén verekedte keresztül magát, így végül a nyolcadik és tízedik helyen zárták a versenyt. Annak ellenére, hogy a világbajnoki címet át kellett engedniük az M-Sportnak, a Hyundai Motorsport képes volt helytállni eddigi legnehezebb szezonjában, amely a WRC történelem egyik legszorosabb versengését hozta el. A 2017-ben eddig lezajlott 12 verseny közül hármat győzelemmel zártak, volt 77 szakaszgyőzelem, 14 szakaszgyőzelem és második hely, tíz dobogós hely, az Ausztrál-rali pedig még csak most következik. 


A mostani eredmény immár a második egymást követő Wales-rali dobogós helyezés a Hyundai Motorsport számára, amely jobb eredmény, mint a 2016-ban elért harmadik hely. A csapat egyben kifejezi elismerését az M-Sport és Sébastien Ogier felé a konstruktőri és a versenyzői világbajnokság elnyeréséhez.    


„Először is gratulálunk az M-Sportnak és Sébastien Ogiernek a hétvégén megszerzett címekhez” – mondja Michel Nandan csapatfőnök. „Ők voltak a legerősebbek ebben a szezonban és így lehet megnyerni a világbajnokságot. A mi nézőpontunkból megtettünk minden tőlünk telhetőt ezen a hétvégén Walesben és láttuk az autóink és a csapataink teljesítményének javulását. A versenyt uraló és hazai pályáján megérdemelten győzedelmeskedő Elfyn Evans mögött kialakítottuk a „többiek között a legjobb” hozzáállást. Örülünk annak, hogy az elmúlt időszak nehézségei után sikerült ismét dobogóra kerülnünk és ezzel az eddigi legjobb walesi eredményünket tudtuk hozni. Thierry és Andreas számos szakaszgyőzelmükkel nagyon versenyképes teljesítményt mutattak be. Most az a célunk, hogy Ausztráliában is versenyképesen fejezzük be a szezont, amelyet már garantáltan a konstruktőri világbajnokság második helyén zárjuk.”   

Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei