Színes álcát kapott az új Hyundai Veloster


A Hyundai Motor november helyett jövő januárban mutatja be vadonatúj Veloster modelljét, amelyet most különleges álcázással mutatott meg. 

A Hyundai Motor hivatalosan is bejelentette, hogy a különleges ajtómegoldásáról ismertté vált Veloster sportkupé második generációjának világpremierjét 2018 januárjában, a Detroiti Nemzetközi Autószalonon tartják. A bejelentéshez néhány hivatalos fotót is mellékeltek, amelyeken az autók a szokásos vastag fekete, vagy szürke matricázás helyett különleges, színes matricázást viselnek.

„Az első generációs Veloster egyedülálló formatervének köszönhetően a Hyundai márka innovációs ikonjává vált” –mondta Young-seon Yang, a Hyundai Motor marketingcsapatának vezetője a koreai Speedium versenypályán megtartott előzetes médiaeseményén.


A hivatalos fotók alapján a 2019-es Hyundai Veloster megőrzi lassan nyolc éve bemutatott elődje stílusát. Az összkép és az autó formája ugyanaz maradt, ám a Hyundai tervezői sokkal inkább ügyeltek a részletek kidolgozására és a korábbi modellnél kifinomultabbá tették az autó megjelenését. 

Elöl egy masszív hűtőmaszk kapott helyet, amely a korábbinál jobban illik az autóhoz, míg két oldalára LED-ekkel tarkított fényszórók és függőleges légbeömlők kerültek A sportos hatás hátrafelé haladva folytatódik, az álca nélküli fotón izmos hátsó sárvédőívek, kupésabb tetőív és szűk hátsó szélvédőnyílás figyelhető meg.


Az új kompakt sportkocsit egy külön az autó fejlesztésére felállított és a tervezéstől a sorozatgyártásig csak a Velosterre fókuszáló JS Project Management TFT csapata négy éves munka eredményeként mutatta be. Az előzetes során kiemelték, hogy az autó A oszlopait hátrébb vitték azért, hogy az autómotorháza hosszabb lehessen, miközben a tető hátsó részét lejjebb helyezték és ezzel a korábbinál kupészerűbbé tették az új Veloster arányait. 

A mostani felvételek alapján nem igazán látni az autó hátsó kialakítását, de a korábbi kémfotók alapján azt is átdolgozták a formatervezők. A hátsó lökhárító úgy néz ki, mintha a csomagtérajtó folytatása volna, ami a mostani modellen egészen másképp volt. Hátul kiviteltől függően középen vagy kétoldalt kivezetett dupla kipufogócső lehet. 


A Hyundai egyelőre nem közölt részletes műszaki adatokat az új Velosterről, csupán annyit lehet tudni, hogy az autó alapmotorja a korábbi 1.6-os szívó benzinmotor helyett egy 1.4-es T-GDI erőforrás lesz, amely mellett megmarad a mostani Turbo kivitel 1.6-os turbómotorja is. Mindkettőhöz járhat a hétfokozatú duplakuplungos automataváltó, de a vezetési élmény fokozása érdekében az 1.6-oshoz manuális sebességváltó is kérhető. A motorok pontos teljesítménye sem ismert még, de a Velosterhez is elérhető lesz a választható vezetési mód, amely Sport állásban gyorsabb reakcióidőt, jobb gyorsulást és rövidebb váltásokat tesz lehetővé.   


Az új Hyundai Veloster rengeteg vadonatúj műszaki csemegével kerül majd a szalonokba, így elérhető lesz a Head-up kijelző, az adaptív sebességtartó és persze az autonóm vészfékrendszer is, de emellett a fényszóróasszisztens, a sávtartó rendszer és akár a hátsó ütközésfigyelmeztető is a csomag része lehet.

A Veloster első generációját még 2011-ben mutatták be, egyedi háromajtós kialakítása pedig azonnal felkeltette aközönség érdeklődését – egy a vezető, kettő pedig az utas oldalán. Az autót Koreában a PYL, azaz a Preémium Younique Lifestyle program részeként vezették be, amelyet 2011-ben a Hyundai Motor alelnöke, Eui-sun Chung talált ki és célja a fiatalabb vásárlóközönség megszólítása volt. Az i30 és az i40 is a PYL keretén belül mutatkozott be.


A Hyundai Koreában idén január és október között 135 Velostert értékesített,míg ugyanezen időszakon belül 9 639 darabot a világpiacra exportált.  

Forrás: carscoops.comyonhapnews.co.krkoreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei