Három év alatt nyolc Hyundai terepjáró érkezik


A Hyundai Motor bejelentette, hogy az évtized utolsó éveiben, vagyis 2020 végéig nyolc crossover modellt kíván bemutatni az amerikai piacon, amelyek közül az első a tavasszal érkező Kona lesz.

A jövő márciusban bemutatásra kerülő Kona kisterepjáró mellett hét teljesen új SUV modellt ígér a Hyundai Amerikában. Ezen a palettán minden helyet kap majd a Kona alá pozicionált mini crossovertől egy új középkategóriás SUV-on át egészen a márka terepjáró kínálatának zászlóshajójáig, amely 2020-ban érkezhet meg. Eui-sun Chung még júniusban,a Kona világpremierje kapcsán beszélt arról, hogy a márkának „szüksége van  teljes hobbiterepjáró-kínálatra, így reagálni tudunk a vásárlóink igényeire.”

Nemrég pedig Mike O’Brien, a Hyundai Motor America terméktervezési alelnöke arról is beszélt, hogy az agresszív termékpolitika segítheti az autógyártót abban, hogy lépést tarthasson a vásárlók folyamatosan formálódó, a SUV irányba mutató igényeivel. „A múltban kicsit lassúak voltunk a crossoverek terén” – mondja, hozzátéve, hogy a vállaltnak egyidejűleg kellett a meglévő modelljeiből többet termelnie és ugyanakkor több hobbiterepjáró modellt is be kellett mutatni. „Még mindig nem elég a termelésmennyisége és a modellválaszték.” 


A crossoverek új flottájával a Hyundai új hajtásláncokat, elektromos, üzemanyagcellás, sőt dízelmotoros változatokat is be kíván vezetni. O’Brien szerint az új, szélesebb körű erőforrás-stratégia fontos, mivel a vásárlók nagyra értékelik, ha egy crossover takarékos is egyben. „A hobbiterepjárók esetében a csalódás egyik fő oka az üzemanyag-fogyasztás, mivel a legtöbb vásárló kompakt vagy középkategóriás limuzinból ül át és hozzájuk hasonló fogyasztást vár el.”  

A Hyundai kitart amellett, hogy a jövőben dízelmotoros változatokat is kínál majd Amerikában, holott más autógyártók a nehezebb üzemanyag-elérhetőség és a dízelbotrányok miatt feladták ezen szándékukat. „Ez egy érdekes lehetőség lesz a kínálatban” – mondja O’Brien,mivel szerinte a dízelmotor javíthat a crossoverek átlagfogyasztásán, egyidejűleg növelheti az autó vontatóképességét is. Mivel csupán néhány márka kínál dízelmotoros változatot, a vezető szerint „egyértelműen van piaci lehetőségebben.”


Elméletileg dízelmotorral érkezhet a Santa Cruz platós kisteherautó szériaváltozata is, amit  a pletykák szerint várhatóan valamikor 2021 körül kezdenek majd gyártani Amerikában. O’Brien egyelőre sem megerősíteni,sem cáfolni nem tudta azt az értesülést,hogy a Hyundai valóban egy kis pickup modellt kíván bevezetni az Egyesült Államokban, ám annyit mondott: ”Nagyon keményen dolgozunk azon,hogy ezt piacra dobhassuk… nagyon izgatottak vagyunk emiatt.”  

A terepjárók egyike egy nyolcszemélyes modell lesz, amely a gyáriak ígérete szerint „kiemelkedő képességekkel” rendelkezik majd. A paletta másik végén egy A kategóriás miniterepjáró foglal majd helyet, amelyet a Nissan Juke, illetve a Honda HR-V ellenfelének szánnak. O’Brien szerint ez utóbbi modell azok számára lesz ideális választás, akik más esetben esetleg egy olyan kiskompakt modellt választanának, mint a Hyundai Accent, amelyből az Egyesült Államokban már nem kínálnak ötajtós változatot. „A mi gondolkodásunk szerint nemcsak személyautót tudunk kínálni, mint amilyen az Accent, hanem az A osztályos járművel már egy crossovert is” – mondja a vezető.  


A Konát követő hét új hobbiterepjárót a következő évek nagy amerikai autószalonjain fogják bemutatni, mint pl. Detroit, New York vagy Los Angeles és a Hyundai ígérete szerint azok még jobbá és élménydúsabbá tehetik vásárlóik életét. 

Forrás: motor1.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei