Együtt tesztelik a Hyundai új villanyautóit


A Hyundai csoport jövőre új szintre emeli saját pozícióját az elektromos autózásban, hiszen a vállalat ígéretei szerint a jövőre érkező Hyundai Kona és mellette a Kia Niro teljesen elektromos változata a legnagyobb hatótávolsággal érkeznek majd. 

A Hyundai csoport nem elégszik meg azzal, hogy megbízható, megfizethető árfekvésű autókat készítsen, így a vállalat a környezetbarát autópiac egyik éllovasává kíván válni. Ezren az úton elindulva 2016-ban érkezett a Hyundai Ioniq és a vele azonos padlólemezre épülő Kia Niro, amely mindkettő elérhető mára hagyományos hibrid és konnektoros hibrid hajtáslánccal is. Amíg azonban a Hyundai Ioniq megjelent tisztán elektromos kivitelben is, addig a Niro esetében ez még várat magára.  


Nem sokáig marad ez így, hiszen már maga a Kia Motors európai részlegének vezetője, Michael Cole is megerősítette, hogy az Ioniqhoz hasonló tisztán elektromos változat valamikor 2018 során mutatkozhat be. Ezt alátámasztva most megjelentek az első kémfotók, amelyeken a Hyundai-Kia Németországban található európai fejlesztőközpontjának közelében elcsípett Kia Niro EV látható. 


Ezeken a mostani kémfotókon egyszerre két Hyundai csoportos újdonság is szerepel, hiszen a Kia Niro EV-t a Hyundai Kona szintén jövőre érkező elektromos változata követi. Ugyan a két modell formavilága már régóta nem titok, mindkét autó erős álcázást kapott. Ennek ellenére könnyű megfigyelni, hogy mindketten környezetbarát, alacsony gördülési ellenállású gumikat, valamint különleges, légterelő hatású könnyűfém keréktárcsákat viselnek. 


A villanyautóknál persze az a legnagyobb kérdés, hogy mekkora akkumulátor kerül a két új modell alá. Mivel a Niro alapvetően az Ioniq padlólemezére épül, ezért az egyik feltételezés szerint annak 28 kWh-s akkuit kaphatja meg. Ez ésszerű és gazdaságos választás volna a Kia részéről, ám emellett az is elképzelhető, hogy az időközben rengeteget fejlődött akkumulátortechnológiának köszönhetően a Niro harmadik változata megkaphatja akár a Kona nagyobb kapacitású akkuit is. Nem mellesleg a Hyundai az Ioniq Electric frissítésére is készül, így várhatóan ott is megjelenhetnek a nagyobb kapacitású akkumulátorok. 


Arról már korábban beszámoltam, hogy a Hyundai Kona Electric alapváltozatát 39,2 kWh-s akkucsomaggal szállítják. Emellett az elektromos crossovert kívánságra egy jóval nagyobb, 64,2 kWh kapacitású akkumulátorral is felszerelik, ami az európai mérési ciklus szerint akár 500 kilométerre is elegendő lehet. A reális hatótáv persze a Kona Electric nagyobb akkus változata esetében ennél kevesebb, iránymutatásként a koreai vezetők a helyi ciklus szerinti 390 kilométeres célt határozták meg. A Kona hajtáslánca is eltér a most kapható Ioniqtól, a mostani 120 lóerős helyett több mint 200 lóerős villanymotor kerül az új crossover alá. 


Bármelyik hajtáslánc-akkumulátor kombinációt választják is a Kiánál, nem tagadható, hogy a dél-koreai autógyártó óriás megállíthatatlanul terjeszkedik a környezetbarát járművek piacán. A Kia Niro EV várhatóan a Hyundai Kona Electric modellel egy időben, a 2018-as Genfi Autószalonon tarthatja premierjét. 

Forrás: autoevolution.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei