Hyundai hibriddel indult Bécs új autómegosztó szolgáltatása


November elején elindult Bécs legújabb autómegosztó szolgáltatása, amelynek különlegessége, hogy autóflottája kizárólag Hyundai Ioniq modellekből tevődik össze. 

A látszattal ellentétben nem minden autómegosztó vállalkozás van sikerre ítélve. Így járt nemrég a Zipcar is Bécsben, amelynek kivonulásával egy új szolgáltató vette át az üresen maradt parkolóhelyeket. A Stadtauto néven novemberben elindult új szolgáltatás különlegessége, hogy az elektromobilitás és környezetvédelem jegyében kezdetben hibrid, később tisztán elektromos autókat kínálnak ügyfeleiknek. 


Összesen 1 300 darab autót lehet Bécsben ilyen megosztó szolgáltatásokon keresztül kibérelni. A Car2go és a DriveNow mellett mostantól a  „Stadtauto“ a harmadik ilyen szolgáltató az osztrák fővárosban. A greenmove cég által üzemeltetett autómegosztást a tervek szerint 2018 áprilisáig 60 helyszínre igyekeznek kiterjeszteni, ahol első körben hibridautók bérlésére lesz lehetőség. 

A többi autómegosztó szolgáltatással szemben a legnagyobb különbség, hogy a Stadtauto modellválasztéka kizárólag egyetlen típusra koncentrál. A Hyundai Ioniq hibridautókat először a bécsi Lindengasse utcában található állomáson lehet kibérelni. 


Összesen négy cég pályázott a Zipcar által üresen hagyott autómegosztó parkolóhelyeket. A városvezetés által meghozott döntésben az játszotta a legfontosabb szerepet, hogy a Stadtauto a kezdeti hibridüzemű autóit fokozatosan tisztán elektromos Ioniq Electric modellekre cserélik. 

„Úgy gondolom, kétféle ügyfél számára kínál megoldást az autómegosztás. Ez a fajta bérlés persze elsősorban az azonnali döntést hozók számára a legnépszerűbb. Emellett viszont vannak olyanok is, akiknek előre kell megtervezni az utazásukat, különösen kisgyerekekkel, ezért nagyon jó, hogy találtunk olyan vállalkozót, aki átvette a régi parkolóhelyeket és továbbviszi a szolgáltatást" - mondta Maria Vassilakou, a város közlekedési tanácsosa. 


"A Hyundai büszke arra, hogy részt vehet egy ilyen fiatalos, innovatív és korszerű koncepcióban. A fenntartható mobilitás egyik úttörőjeként a Hyundai az Ioniq modellel az első olyan járművet kínálja, amely háromféle elektromos hajtáslánccal rendelkezik és amelyek a Stadtauto ügyfeleit környezetkímélően és a prémium kategóriára jellemző számos felszerelésével kényelmesen juttatja el A-ból B-be" - mondta Roland Punzengruber, a Hyundai osztrák importőrének vezetője.

A Stadtauto üzemeltetője, a Greenmove kezdetben hibridautókat állít üzembe, amelyeket fokozatosan elektromosokra cserélnek fel. Vassilakou szerint ezt megelőzően jelentősen fejleszteni kell a szükséges infrastruktúrát. A tanácsos ezzel kapcsolatban 500 új töltőállomás telepítését jelentette be. 


A Stadtauto szolgáltatás igénybevételéhez szerződést kell kötni a szolgáltatóval, amelynek egy éves 49 eurós díjat is fizetni kell. Ezek után az autó óránként 12 euróért bérelhető ki. A cég az éves tömegközlekedési bérlettel rendelkezőknek kedvezményt biztosít. 

Forrás wien.orf.atregionews.at

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei