Hibridként is tesztelik a Hyundai autonóm technológiáját


A Hyundai számára a jövő autója nemcsak önvezető, de környezetbarát is, ezért a vállalat legfejlettebb technológiáját a z Ioniq elektromos változata mellett a hibridmodellbe is beépítették. 

A Hyundai Motor alternatív erőforrásai és új technológiái hatalmas lehetőséget jelentenek a vállalat számára, amely ezek segítségével válhatott olcsó márkából értékes globális vezetővé. Ezek az új technológiák azonban újraoszthatják a felállást, így a Hyundainak lehetősége van bizonyítani képességeit arra, hogy lekörözze versenytársait. 

Az Ioniq ezen új filozófia első képviselőjeként mutatkozott be háromféle elektromos – hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos – hajtásláncával. Ezek közül elsőként az Ioniq elektromos változatát szerelték fel a Hyundai vadonatúj, még fejlesztés alatt álló autonóm technológiájával, amit korábban már a Las Vegasi közúti forgalomban is kipróbálhattak az újságírók. Most azonban ugyanezt a technikát az Ioniq egyik hibrid modellje is megkapta és ezt a vállalat Namyang fejlesztőközpontjában be is mutatták az újságírók részére.  


A Hyundai Motor a koreai Namyangban található hatalmas, 3 470 négyzetkilométeres Kutatási és Fejlesztési Központjában több, mint 13 ezer mérnök dolgozik a Hyundai és a Kia legújabb modelljein – és az ezekben megtalálható új technológiákon. A fejlesztőközpont tesztpályáin mindig nagy a forgalom, ahol a programon résztvevőknek lehetősége nyílt egy rövid kört menni az önvezető Ioniq egy korai tesztpéldányával. 

Az egyetlen lényeges eltérés az Ioniq hibrid már kapható változata és a tesztpéldány között annyi volt, hogy ez utóbbinak egy méretes monitor került a műszerfal utasoldali részére, amely az út virtuális képét mutatta, ahogyan azt az autó beépített számítógépe látja. Ugyan ez a rendszer először a tavalyi Los Angelesi Autószalonon került reflektorfénybe, a Hyundai immár hetedik éve, 2010 óta fejleszti saját rendszerét. Az számítástechnikai vállalatokkal együttműködő autógyártókkal ellentétben a Hyundai szinte az összes mesterséges intelligenciát kezelő szoftverét házon belül fejlesztette. 


A szoftverfejlesztő a rövid próbán is a kormány mögött ült és az út során azt is elárulta, a kódok 90 százalékát maga a Hyundai fejlesztette ki. A fejlesztő ugyan nem árulta el, hogy az adott Ioniq Hybrid modellen hány szenzor dolgozik, de a korábbi Ioniq Electricre épülő változatban összesen hét ilyen érzékelő működött – három radar, három LiDAR és egy kamera – és egy új rendszer, amiben „még néhány ilyen egység kapott helyet”. A vállalat korábban már azt is nyilvánosságra hozta, hogy a rendszert úgy tervezték meg, hogy az képes legyen a jármű már meglévő rendszereivel, pl. a távolságtartó sebességtartóval is együttműködni és így csökkenthetőek a fejlesztés költségei. 

A rendszer jelenleg az autonóm autózás három szintjén képes működni, ami annyit jelent, hogy a jármű képes a „kritikus biztonsági” funkciók kezelésére, habár a vezető bizonyos körülmények között szükségszerűen beavatkozhat. A Hyundai szerint a rendszer jelenleg akár esőben is működőképes, de a havazással még gondok vannak – mivel ekkor nem látszanak a navigáláshoz szükséges felfestések. A Hyundai a saját tesztközpontjának pályáin végzett kiterjedt tesztelés mellett az Ioniq hibridet a Namyanghoz közeli nyilvános utakon akár 120 km/órás tempó mellett is tesztelte. 


A rövid, előre programozott tesztkörön azonban esély sem volt elérni a 120 km/órás sebességet – a sebesség sosem érte el még a 40 km/órát sem. Ám az útvonal ennek ellenére nem volt izgalommentes, hiszen az a létesítmény legforgalmasabb részére, a főbejárathoz vezetett. Amellett, hogy a rendszernek végig kellett vezetnie az útvonalon, olyan nehézségekre is figyelnie kellett, mint a más járművek által okozott fennakadás (amelyek között volt koreai kisáruszállító és álcázott Hyundai, Kia és Genesis tesztautó), fekvőrendőrök és gyalogosok is. 

A rendszert a kormánykerék „Cruise” gombjával lehet aktiválni, az ismételt megnyomásra pedig visszaadja az irányítást a vezetőnek. Az útvonal első részében egy kisebb gyalogoscsoport kelt át az úton éppen akkor, amikor az Ioniq felbukkant. Az információs kijelzőn nyomon lehetett követni, ahogyan a rendszer felismeri a potenciális veszélyforrást és egy vörös jelzés is megjelent, amint a csoport az Ioniq útvonalába került. Ezek után az autó magától lassítani kezdett – ám amikor a gyalogosok is megálltak, az Ioniq gyorsan felismerte ezt és azt is, hogy az útvonal tiszta.


Az egyetlen olyan rész, ahol azt lehetett érezni, hogy ezen még érdemes fejleszteni, az a program közepén következett be, amikor a főkapuhoz érve az Ioniqnak meg kellett fordulnia. A fordulás külső oldalán egy busz parkolt, az Ioniq pedig emiatt elég bizonytalanul viselkedett. Amikor azonban egy kereszteződéshez ért, vagy sávot kellett váltani, az Ioniq időben bekapcsolta az irányjelzőit és tiszta, egyértelmű mozgásával magabiztosan viselkedett. Amikor pedig a kétsávos úton elhaladt az autó mellett egy másik jármű, az Ioniq egy pillanatra elbizonytalanodott, de mindvégig a sávszélek között maradt. 

Lenyűgöző volt az is, ahogyan a különböző méretű fekvőrendőröket a GPS adatai és a radarok segítségével kezelni tudta az autó, így kiszámítva az egyes lassítók magasságát és kiterjedését, lefékezte magát a megengedett sebességre és finoman átgurult minden egyes ilyen nehézségen. 


Egyelőre még nem beszélhetünk arról, mikor kerül bemutatásra a rendszer, de a Hyundai reményei szerint nagyjából 2021-re lehet szériaérett. Eddig ezt a rendszert csak Koreában és csak vidéki környezetben tesztelték – a túravezető szerint a következő lépés a Szöulhoz hasonló városi környezet tesztelése lesz. Annyi azonban bizonyos, hogy a Hyundai autonóm technológiája nagyjából hasonló szintre ért, mint a rivális márkák azonos irányú fejlesztései. 

Forrás: autocar.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei