Kivezetik a Hyundai Azerát az amerikai piacról


A Hyundai Motor America hivatalosan is bejelentette, hogy a máshol Grandeur néven ismert Azera limuzinjának forgalmazását az utóbbi idők zuhanó kereslete miatt befejezik. 

A Hyundai Motor America egyik legutóbbi sajtóközleményében ismertette a márka 2018-as modellévre vonatkozó termékkínálatát és annak változásait. Ezek között szerepel a vadonatúj Accent és Elantra GT, valamint a Kona crossover amerikai bevezetése. A Veloster modell kapcsán megemlítik, hogy a típusnak jövőre teljesen új generációja érkezik, így addig folytatják a 2017-es modell értékesítését.  Az Azera esetében azonban hiába van már újabb generáció, a helyi képviselet úgy döntött,  befejezi annak amerikai forgalmazását.  


Ez a lépés ugyan nem meglepő, hiszen az Azera modell értékesítési darabszámai évről évre csökkenő tendenciát mutattak. Azera néven a Hyundai 2000 óta kínált nagykategóriás limuzint, amelyből 2001-ben 17 884 darab kelt el, míg a csúcs 2006-ban 27 ezer autó volt. A most kivezetett generáció még 2011-ben mutatkozott be, ám miután 2013-ban az eladási darabszám elérte a 11 ezres csúcsát, a modell karrierje zuhanórepülésbe kezdett. Még a 2015-ben történt modellfrissítés sem segített lendületet venni, abban az évben is csak 5 529 példány talált gazdára, míg tavaly már csak kevesebb, mint 5 ezer. Figyelembe véve, hogy az Azera konkurensei, így a Toyota Avalon és a Chevrolet Impala  modellekből átlagosan havonta kel el ennyi, a Hyundai döntése nem igényel külön magyarázatot. 


A modell bukdácsolása közbe ráadásul megjelent és megerősödött a Hyundai prémium márkája, a Genesis is. Miközben az Azera soha sem volt egy igazán sportos limuzin, előkelő érzést adott rengeteg extrával és egy kis luxussal karöltve. Összahasonlításként a Genesis G80 alapváltozata árban majdnem egy szinten van az Azera Limited modellel, miközben hasonló felszereltséget és kiváló teljesítményt kínál. A konkurensekkel egyébként is zsúfolt és versengő szegmensben könnyedén megérthető, hogy az új 2018-as Azera teljesen új formavilága és extrákkal teletömött utastere ellenére egyszerűen elveszett volna a tömegben.


Az Azera távozása után a Hyundai Sonata lett a márka amerikai kínálatának csúcsmodellje. Ugyan méretében kisebb és hiányzik az Azera nagyvonalúsága, viszont 2018-ra felfrissítették és új opciókat és egy nyolcfokozatú automata váltót is kapott. Azok számára, akik nem bánják, ha kicsit kisebb autót választanak, az Elantra Sport tényleg izgalmas szórakozást nyújthat.  Mindezek mellett pedig ott va még a Genesis G80, így az Azera eltűnése nem sok vásárlónak fog igazán feltűnni. 

Forrás: motor1.comtheinvestor.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei