Új navigációt fejleszt a Hyundai Kínának


A koreai Hyundai Motor bejelentette, hogy a kínai Baidu technológiai vállalattal közösen olyan fejlett navigációs rendszert fejlesztenek ki, amelyet a Hyunda  új kínai modelljeibe építenének be. 

A Hyundai Motor és a Baidu közösen fejleszti a „Baidu MapAuto” névre keresztelt navigációt, amely mellett a fejlesztés részeként létrehozzák az ezzel kompatibilis „Duer OS Auto” hangfelismerő rendszert is.  A két egymással együttműködő rendszert várhatóan abban a két új Hyundai modellben kívánják bemutatni, amelyek még az idén megjelennek a kínai autópiacon. 


„A Baiduval folytatott együttműködés célja, hogy felkeltsük az olyan fiatal kínai vásárlók figyelmét, akik vonzódnak a modern  kiegészítőkhöz és az összekapcsolt autókhoz. Mindent egybevetve vásárlóerejük egyre növekszik” – mondta a Hyundai Motor szóvivője, aki azt ugyan nem árulta el, mely két idén megjelenő modellbe kerül beépítésre az új rendszer, ám azt hozzátette, ugyanezt a rendszer a jövő évben érkező újabb modellek is megkapják majd.  


A Sanghajban megrendezett 2017-es Ázsiai Szórakoztatóelektronikai Szakkiállításon, a CES ASIA 2017 rendezvényen a Hyundai Motor egy olyan Santa Fe modellt mutatott be, amely tesztprojektként már tartalmazta a Baidu MapAuto és a Duer OS Auto rendszerét is.  


A Hyundai a „Kooperatív Mobilitási Ökoszisztéma” témakörében bemutatta az Ioniq elektromos autójának autonóm tesztautóját is, valamint a kiállításra elhozták az új FE Fuel Cell üzemanyagcellás tanulmányautót és három viselhető robotvázat is. 

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei