Több mint hétezer Konát adott el a Hyundai Koreában


A Hyundai Motor a típus részére szervezett sajtórendezvényen bejelentette, hogy már több mint hétezer Kona modellt értékesítettek Dél-Koreában.  

A Hyundai Motor képviselője szerint a Kona június 27-én megtartott hivatalos bemutatásáig az előrendelések száma meghaladta az ötezer darabot, két héttel később pedig a teljes rendelésállomány elérte a 7 100 darabot is. A Hyundai a bemutatót követően az ország számos bevásárlóközpontjában és kiállítási központjaiban bemutatta az autót annak érdekében, hogy reklámozza az új Kona kisterepjárót. 


„A Kona hobbiterepjáró a Hyundai csoport első kiskompakt SUV modellje,amelyet a globális piac számára készítünk „mondta Kwang-kook Lee, a Hyundai Motor alelnöke. „Az új modellünk a biztonságra és a teljesítményre összpontosít azért, hogy még nagyobb eséllyel szálljunk versenybe a már piacon lévő versenytársainkkal. Egyre többen látogatnak a kiállítási központokba, hogy láthassák a Konát és rendelik meg ezek után az autót. A vállalat a megrendelések további növekedésével számol a jövőben.” Hozzátette még, hogy az autó vásárlóinak 45 százaléka 20-as, 30-as éveiben jár, és közöttük 51 százalék a nők aránya. 

A Hyundai Motor idén 26 ezer, jövőre pedig 45 ezer darab Konát szeretne értékesíteni hazai piacán. Augusztustól megkezdik az autó európai piacra szánt változatának gyártását is, ahol a kisterepjárók piaca a leginkább növekszik, decembertől pedig elindul az autó amerikai exportra szánt változatának összeszerelése is. 


A Hyundai Motor célja, hogy idén mintegy 41 ezer Kona modellt értékesítsen a két legnagyobb piaca (EU, Amerika), míg jövőre 150 ezer példány eladását irányozták elő – ebből 110 ezret az európai, 40 ezret pedig az Egyesült Államok piacára szánnak. 

Forrás: koreaherald.comkoreatimes.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei