Fényképen az új Hyundai Sonata


A Hyundai Motor hamarosan bemutatja a jelentősen átalakított Sonata modelljét, amelyet eddig csak rajzokról láthattunk, most viszont kiszivárgott az egyik valódi sajtófotó.

A Hyundai várhatóan még márciusban be kívánja mutatni a Sonata frissített változatát, amelyről az autógyártó korábban már közölt néhány információt, majd a héten a közösségi médiában is közzétett néhány rajzot. Most azonban az egyik hírportálon megjelent egy viszonylag rossz minőségű sajtófotó, amelyen minden bizonnyal a Sonata ráncfelvarrott változata látható. 


A fotón látható autó vonalai megerősítik azokat a korábbi nyilatkozatokat, amelyek szerint a Sonata a korábbiaknál jóval merészebb, sportosabb kialakítást kap. A legnagyobb változás az autó frontrészén történt, ahol újak a fényszórók és a lökhárítókkal együtt teljesen átdolgozták az első hűtőmaszkot, amely így jóval nagyobb, markánsabb lett és az i30-hoz hasonlóan itt is megjelent az új kaszkád kialakítás. Európai szemnek ez az összhatás egyértelműen az i40 most kapható változatát idézi, amely hasonlóan drasztikusan változott a 2015-ös facelift során.    


Ugyan a módosított Sonata hátsó kialakításáról egyelőre nem jelentek meg hasonló fotók, ám a korábban nyilvánosságra hozott hivatalos rajzokon hasonlóan jelentős változásokat lehet felfedezni. Ott szintén módosulnak a lámpák és nemcsak azok betétei, de formái is változnak, ezzel együtt átalakul a teljes csomagtérfedél és persze átformálják a lökhárítókat is. 

A Hyundai a rajzokon azt is megerősítette, hogy a frissített Sonata továbbra is kétféle változatban lesz elérhető és a fotón látható alapváltozatok mellett megmarad a Turbo kivitel is 

Forrás: caradvice.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei