Idén először dobogón a Hyundai Motorsport


A Hyundai Motorsport megszerezte idei első dobogós helyezését a 2017-es WRC szezonban, miután Thierry Neuville a harmadik helyen zárta a Mexikó-ralit. 

Monte-Carlo és a Svéd-rali kiábrándító végeredményei után a Hyundai Motorsport belga pilótája, Therry Neuville és navigátora, Nicolas Gilsoul egy nehéz hétvégét követően végre visszatérhettek a legjobb hármak közé, ráadásul a Power Stage szakasz megnyerésével 5 extra pontot is szereztek. Ezzel az eredménnyel a Hyundai Motorsport már a 21. dobogós helyezését szerezte meg egy olyan eseményen, ahol a századik szakaszgyőzelmüket is ünnepelhették. Ez a teljesítmény ráadásul immár a második dobogó Mexikóban, miután 2014-ben Neuville szintén a harmadik helyen fejezte be a versenyt.  


„Ez az egész csapat érdeme, akik a két első rali kiábrándító eredményei után is bíztattak” – mondja Neuville. „A Monte és a Svéd-rali nagyon gyors, de bosszantó is volt, így remek visszatérni a legjobb három közé és megszerezni azokat a Power Stage pontokat.Mindenki nagyon keményen dolgozott ezen a hétvégén azért, hogy a pénteki problémákat megoldják. A csapat kitartása és eltökéltsége volt az, ami lehetővé tette számunkra, hogy a dobogós helyezés közelében maradhassunk.” 


Hayden Paddon idén először került be a legjobb öt közé Mexikóban, míg Dani Sordonak 17 szakaszt követően meg kellett elégedni a nyolcadik helyezéssel. Pénteken mindhárom csapatnak akadtak gondjai az üzemanyagnyomással, ami már a kezdeteknél visszatartotta őket attól, hogy harcba szállhassanak a győzelemért.   


„Nincs sok minden, amit el lehetne mondani erről a versenyről, ahol akadtak problémáink” – ismeri el Paddon. „Némi vigaszt jelent számunkra az, hogy a legjobb ötben végezhettünk, de biztosak vagyunk benne, hogy egy kicsivel több szerencsével jobb helyezést is elérhettünk volna. A következő verseny Korzika, ahol remélhetőleg jobb eredményt érhetünk el.” 


Dan Sordo a Power Stage szakaszon szerzett extrapontjának örülhetett Mexikóban. Ez egy kis elégtétel azokért a megpróbáltatásokért, amelyeken ezen a kemény hétvégén keresztül kellett mennie. 


„Minden tőlünk telhetőt megtettünk a Power Stage szakaszon és nagyon örülök annak, hogy sikerült egy pontot szereznünk” – mondja Sordo. „Nem sok szerencsénk volt itt Mexikóban, így csak azt tehetjük, hogy gyorsan magunk mögött hagyjuk és a következő versenyre koncentrálunk.” 


A vadonatúj WRC autók megnövelt teljesítményükkel igen kemény igénybevételt és tesztet kaptak Mexikóban. Még vasárnap reggel is az időjárás avatkozott közbe, amikor elkezdett szemerkélni az eső. A nehézségek ellenére azonban a csapatok kitartottak.  


„Nem volt egyszerű hétvégénk itt Mexikóban, így azt hiszem, elégedettek lehetünk a dobogós helyezésünkkel és a Power Stage győzelmünkkel” – mondja Michel Nandan csapatfőnök. „Thierry és Nicolas igazán megérdemlik ezt. A Monte-Carlo és a Svéd-ralival szemben, ahol egyértelműen megvolt a lendület és a magabiztosság ahhoz, hogy megnyerjük a versenyt, itt számos problémával kerültünk szembe, amelyek megakadályozták a csapatainkat abban, hogy a győzelemért szálljanak harcba. Módszeresen sokat dolgoztunk, de gondosan át kell vizsgálnunk sok mindent, ha visszatérünk a bázisunkra. Ez egy nagyon hasznos tanulóhétvége volt, nem beszélve arról, hogy ez volt az első olyan kavicsos pálya, ahol az új autókkal versenyeztünk. A konstruktőri versengés idén még szorosabb, de továbbra is biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a ritmusunkat és inkább előbb, mint utóbb hamarosan az első győzelmünket is megünnepelhetjük a Hyundai i20 Coupe WRC modellünkkel. Most pedig remek leckékkel hagyjuk el Mexikót és a következő eseményre koncentrálunk.”     


Forrás: hyundai.newsmotorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei