Hamarosan hibridekkel bővül a Hyundai Santa Fe


A Hyundai bejelentette, hogy a vadonatúj Santa Fe modell motorkínálata a következő másfél éven belül lágyhibrid és konnektoros fullhibrid rendszerrel egészül ki.  

A Hyundai Motor folyamatban lévő villamosítási programjából a vadonatúj Santa Fe modell sem maradhat ki, ezért a típus hamarosan hibrid és plug-in hibrid hajtásláncokkal is elérhető lesz. Az új Santa Fe Barcelonában megrendezett nemzetközi menetpróbáján a vállalat képviselői bejelentették, hogy az autó egy 48 voltos lágyhibrid és egy konnektoros hibridváltozattal is bővül, amelyek érkezése a következő 18 hónapon belül várható. További részleteket azonban nem árultak el. 


Az új Hyundai Santa Fe a 2.4 literes benzines változat mellett egy kétliteres és egy 2.2 literes dízelmotorral kerül forgalomba. A kisebbik dízelmotor kétféle, 150 és 185 lóerős teljesítményszinttel és hatfokozatú manuális mellett nyolcfokozatú automatával rendelhető, akárcsak a 200 lóerős 2.2-es változat. Az elsőkerék-meghajtás mellett az összes motorhoz kérhető HTRAC összkerékhajtási rendszer. 


A Hyundai Motor a Kia Motors-szal közösen 2025-ig 16 villanymotoros autót tervez bemutatni, amelyek közül az első a nemrég bemutatott Tucson (és a Kia Sportage) 48 voltos lágyhibrid változata. A Santa Fe most bejelentett lágyhibrid modellje minden bizonnyal ugyanezt a hajtásláncot kaphatja, amely egy 185 lóerős 2.0 literes CRDi dízelmotor és egy 48 voltos rendszer által táplált 16 lóerős villanymotorból áll, amelyet egy 0,44 kWh kapacitású akkumulátor lát el energiával.  


A Santa Fe konnektoros hibrid változatáról egyelőre semmi konkrét információt nem árultak el, azonban a méretek jelentős eltérése miatt nem valószínű, hogy az Ioniqban található plug-in hibridrendszert használnák benne. Ha költségcsökkentés céljából mégis egy meglévő rendszert vettek alapul, akkor ahhoz sokkal jobban passzolna az Optimában alkalmazott, kétliteres motorhoz kapcsolt PHEV rendszer. Az iparági trendeknek megfelelően az érkező Santa Fe PHEV nagyjából 50 kilométert fog tudni megtenni villanymotorjával.

A Hyundai csoportban jelenleg három konnektoros hibrid kapható: az Optima PHEV, a Niro PHEV és az Ioniq Plug-in változat és a Tucson 48V rendszeres változattal együtt már szintén három (Ioniq és Niro) sima hibrid van a kínálatban.   

Forrás: autocar.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei