Ötvenezer Hyundai Santa Fe fogyott Koreában


A Hyundai Motor legújabb Santa Fe terepjáró modelljével új eladási rekordot ért el Dél-Koreában, ahol a legrövidebb idő alatt 50 ezer példány kelt el belőle.

A koreai terepjárópiac történetében még sosem fordult elő, hogy egy új SUV modellből négy hónap alatt 50 ezer példány találjon gazdára. Most a Hyundai Santa Fe az első ilyen autó, amelyből június végéig éppen ennyit tudtak értékesíteni. A siker nyomán a Hyundai a koreai összeszerelésű SUV modellek között elsőként százezer darabra emelte a Santa Fe éves értékesítési tervszámát, amely mellett igyekeznek az amerikai hobbiterepjárók piacán is helytállni. 

A Hyundai Motor közleménye szerint a Santa Fe modell eladási eredménye június 26-án meghaladta az 50 ezer darabos határt. Ez a négy hónap alatt elért eredmény új rekordnak számít. A korábbi rekordot is a Santa Fe tartotta, amelyből 2012-es bevezetését követően hét hónap alatt kelt el ugyanennyi.   


Ebben az értékesítési eredményben nagyjából 7 ezer darab korábbi generációs Santa Fe is volt, amelyet a legújabb modell 2018. február 21-i piaci startja előtt értékesítettek, ám ez a teljes értékesítési eredmény mindössze 14 százalékát jelenti. Az új Santa Fére leadott megrendelések száma már május végére meghaladta az 53 ezer darabot. 

Jelenleg a dél-koreai autópiacon a kompakt hobbiterepjárók aránya csökken, miközben a középkategóriás SUV-ok piaca bővül. A helyi autógyártók által májusig eladott 200 ezer hobbiterepjáróból 90 ezer darab középkategóriás, vagyis minden második terepjáró középkategóriás volt. Az elemzők szerint a Santa Fe sikere arra vezethető vissza, hogy az autógyártó stratégiája szerint különböző erőforrásokkal kínálja autóját és a növekvő középkategóriában sok technológiai és kényelmi felszerelést ad.  


A Hyundai Motor arra számít, hogy az új Santa Fe segítségével az autógyártó visszanyerheti piaci pozícióját az Egyesült Államokban. Az új modell július elején érkezik a helyi piacra. „A kiskompakt Kona modellünk nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, míg a frissített kompakt Tucson továbbfejlesztett teljesítményével hamarosan szintén bemutatkozik. Egy további nagy hobbiterepjárót is bemutatunk az év végéig” –mondta a Hyundai Motor képviselője. „A Santa Fe megjelenése tovább erősíti amerikai SUV kínálatunkat, amivel eladásaink is növekedhetnek.”  

Forrás: english.donga.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei