Vadonatúj Hyundai terepjáró születik Törökországban


A hosszan tartó viták és megbeszélések után eldőlt, hogy a Hyundai Motor egy harmadik modell gyártását kezdi meg a törökországi Izmitben található gyárában, amely egy új hobbiterepjáró lesz.  

A Hyundai Motor törökországi képviselete nemrég mutatta be új B kategóriás kisterepjáró modelljét, a Konát, amelynek bevezetéséhez kapcsolódó sajtórendezvényen megjelent Hyundai Assan vállalat vezérkara: Ali Kibar elnök, Mong-hyun Yoon igazgató és Önder Göker ügyvezető is. Az eseményen megerősítették, hogy a Hyundai egy új beruházás részeként 2021-ben egy olyan új kisterepjáró modell termelését kezdi meg Törökországban, amelynek véglegesítése jelenleg is folyik a koreai központban. 


A Kona a Hyundai terepjáró-kínálatának legújabb európai tagja, amit A Santa Fe indított el 2001-ben. A márka, amely az elmúlt 16 év során közel kétmillió hobbiterepjárót értékesített Európában, a jövőben is a terepjárók fejlesztésére fordítja figyelmét. A Kona bemutatójára rendezett sajtóeseményen a Hyundai Assan vállalat igazgatója, Mong-hyun Yoon minden vitát eloszlatva elmondta, jelenleg azon dolgozik, hogy az i10 és i20 mellé egy harmadik modell is érkezzen a gyár kínálatába. 


Yoon azt is megerősítette, hogy a harmadik, B kategóriás kisterepjáró gyártásáról meghozott döntés 2018 elején született meg. A vezető nyomatékosította azt is, hogy a jövő évtized elejétől készülő autó nem a jelenleg Koreában összerakott Kona lesz, nem is az Indiában (és más piacokon) készülő Creta és nem is a még 2013-ban bemutatott Intrado tanulmány szériaváltozata. Ezzel azt is hangsúlyozta, hogy egy vadonatúj, sehol máshol nem kapható Hyundai modell születik majd Izmitben. Yoon azt is elmondta, hogy már a 2021-es gyártásindításról is végleges döntés született.  


„Ez egy kifejezetten Törökország számára készülő autó lesz, amit csakis itt fognak gyártani. Törökországból Európába és más piacokra fogjuk exportálni” – tette hozzá Mong-hyun Yoon. „Ehhez egy új beruházást is végzünk, ami nem érinti a most folyó termelést. Akár egy új gyár is épülhet. Megkezdtük a folyamatot” – mondta. 


A találkozón Ali Kibar, a Hyundai Assan elnöke szintén kiemelte az ország és a vállalat jelentőségét. „Megnöveltük a gyár kapacitását 245 ezerre és a termelés három műszakban folyik. Csak tavaly 227 ezer autót termeltünk és ennek 90 százalékát több mint 40 országba exportáltuk. Még Új-Zélandra és a Karib-szigetekre is küldtünk autókat, amivel több mint kétmilliárd dolláros exportbevételt értünk el” – mondta Kibar. „Mi mindig felkészültek vagyunk,ha új gyár kell, megvan hozzá a telek. Mindig is akartam egy limuzint és egy terepjárót Törökország számára. Egy új gyárral már egy limuzin gyártását is tervezhetjük, bár jelenleg nincs ilyen folyamatban lévő projekt.”


Önder Göker, a Hyundai Assan ügyvezetője elmondta, hogy a Konából évi 3 ezer darabot terveznek eladni Törökországban. Az autó indulóára 99 900 török líra (kb. 6 mFt) a helyi piacon, ahol az európai piachoz hasonlóan egy 1.0 literes háromhengeres és egy 1.6 literes T-GDI benzinmotorral kínálják az autót. 

Forrás: dailysabah.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei