Újra tesztelik a Hyundai középmotoros sportautóját


Miután a Hyundai N nagyteljesítményű fejlesztési részlegének vezetője egy saját márkás modellről beszélt, a Velosterre épülő középmotoros prototípus újra megjelent a Nürburgringen

A Hyundai N nagyteljesítményű sportmárkája a jelek szerint sokkal nagyobb ambíciókkal rendelkezik, mint egyátlagos sportmárka. Több akar lenni egyetlen betűnél – ki akar tűnni a tömegből. Miután a Hyundai bemutatta N sportmárkáját, a részleg villámgyorsan nekilátott az i30 N és a Veloster N kidolgozásához, amelyek elsőként kapták meg a sportos kiegészítőket. A BMW M részleg korábbi vezetője, Albert Biermann azonban nemrég utalt arra, hogy továbbra is dolgoznak azon a Racing Midship tanulmányon, amit elsőként RM 14 néven mutattak be még 2014-ben.      


Azóta ennek már további két változata – az RM15 és az RM16 N – is bemutatkozott 2015-ben és 2016-ban. Érthető, hogy a legnagyobb érdeklődés ezt az autót övezi, amely nemcsak formailag kapott frissítést 2016-ban, de ennek álcázott prototípusai időről időre megjelenek a Nürburgring versenypályáján.  


Amikor Biermann nemrég beismerte, hogy valóban folytatják az RM program fejlesztését, azt is rögtön hozzátette, hogy egy ilyen ármű fejlesztése még a kezdeti szakaszban van. „A kereskedelmi hálózatunk még nincs hozzászokva a nagyteljesítményű autókhoz, időt kell nekik adnunk ehhez. Nem lenne jó rövid időn belül túl sok autót piacra dobni. Ha pedig elsőként egy önálló autóval kezdtük volna, az emberek nem tudtak volna mit kezdeni egy ilyen autóval.”


A kereskedelmi hálózat és a tisztességesen kiképzett értékesítési személyzet említése előrevetíti, hogy az RM16 N projekt egyre közeledik a szériagyártáshoz. Nem lehet ugyanis úgy eladni valamit úgy, hogy az értékesítési csapatban nincs senki, aki értene a középmotoros autókhoz. Nem lehet először megcsinálni egy autót és csak aztán kiképezni hozzá a csapatot. Fel kell készíteni őket egy ilyen autóra,még mielőtt az megérkezik. Biermann több új modellről is beszélt. Csak remélni lehet, hogy ebben ott van valahol az RM16 N szériagyártmánya is.  


Forrás: motor1.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei