Bankot alapít a Hyundai Európában


A Hyundai csoport pénzügyi szervezete a nem európai vállalatok közül elsőként kapta meg az Európai Központi Banktól működési engedélyét, amelynek birtokában tovább segítheti a csoport járműeladásainak finanszírozását.   

Dél-Korea legnagyobb járműfinanszírozási vállalata, a Hyundai Capital Service bejelentette, hogy megszerezte az Európai Központi Bank (ECB) engedélyét, amelynek birtokában az októberben megalapított Hyundai Capital Bank Europe (HCBE) megkezdheti működését.  

A globális gazdasági válság 2008-as kitörése óta az ECB ugyanis a bankszektorba vetett bizalom megerősítéséhez megkövetelte, hogy az újonnan alapított bankok és finanszírozási szolgáltatók rendelkezzenek az adott régió pénzügyi felügyeleti szervének engedélyével, illetve az Európai Központi Bank jóváhagyásával is. A Hyundai Capital Bank Europe az első olyan Európán kívüli pénzügyi szervezet, amely pénzügyi tevékenységét az ECB jóváhagyta.


A Hyundai Capital Bank Europe tőkéje 67,1 millió Euró, a társaságban pedig 80 százalékkal a Hyundai Capital és 20 százalékkal a Kia Motors a tulajdonos. A most megszerzett engedélyek birtokában a HCBE legfőbb célja, hogy teljes körű részletfizetési, lízing, kereskedő-finanszírozási és biztosítási szolgáltatásokat is magában foglaló finanszírozási ajánlatai révén növelje a régióban a Hyundai és Kia márkák eladásait. A vállalat emellett természetesen hagyományos bankként is funkcionál, betéteket kínál, részvény- és kötvénykereskedelmet és egyéb pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt ügyfeleinek.  

A német, frankfurti székhelyű Hyundai Capital Bank Europe várhatóan idén decemberben kezdi meg tényleges működését, miután kidolgozta termékstruktúráját és felállította a működéséhez szükséges pénzügyi rendszerét. A banknál jelenleg már több mint százan dolgoznak, ám ez tovább bővülhet, mivel a Hyundai Capital tervei szerint a németországi székhely mellett más európai országokra, így pl. Franciaországra, Olaszországra és Spanyolországra is kiterjesztené működését.  


„Nagyon fontos, hogy a Hyundai Capital Bank Europe sokkal személyre szabottabb szolgáltatásokat tud nyújtani a helyi ügyfeleknek, mint más koreai cégek Európában” – mondta a Hyundai Capital egyik képviselője. „Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a Hyundai Capital Bank Europe a Hyundai csoport és a Hyundai Capital új növekedési motorja legyen.”

Forrás: businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei