Negyven éve exportálja autóit a Hyundai


A ma már globális autógyártónak számító Hyundai Motor éppen negyven éve exportálja termékeit, amelynek során mára több mint 23 millió Hyundai fut az utakon világszerte. 

A Hyundai Motor első úttörő modelljét, a Ponyt kezdetben Dél-Amerikába szállították, ahol az első 1042 autót 13 országban értékesítették. Négy évtizeddel később a Hyundai Motor mostanra több mint 1,15 millió járművet exportál csak a koreai üzemeiből 184 országba - ez naponta 3 150 autót, vagyis a kezdeti éves exportmennyiség háromszorosát jelent.


"Amióta 40 éve megkezdtük exporttevékenységünket, a Hyundai Motor úttörő szellemiségével a világ egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő márkájává vált" - mondta Zayong Koo, a Hyundai Motor Globális Vállalati  Kommunikációért felelős részleg vezetője a vállalat első exportpiacán, az Ecuadorban található Guayarguilban ebből az alkalomból megtartott ünnepségen. "Ezzel a folyamatos növekedéssel várakozásaink szerint a vállalat közlekedési eszközgyártóból mobilitási szolgáltatóvá válhat a jövőben." 


A Hyundai Motor 1976 és 2016 között összesen 23 millió 630 ezer új autót exportált a világ öt kontinensére. Az 5 milliós határt 22 évvel az exporttevékenység megkezdése után, 1998-ban sikerült elérniük, míg az újabb 5 millió autó exportálásához már csak újabb hat évre volt a vállalatnak szüksége. Az exportpiacok közül Észak-Amerika vált a legnagyobb felvevőpiaccá, ahová a teljes mennyiség 38,6 százalékát, összesen 8,96 millió gépkocsit szállítottak. A második legnagyobb piac Európa 22,8 százalékos arányával.


Ezen jelentős történelmi mérföldkő méltó megünneplésére a Hyundai Motor 26 múltbéli és jelenlegi modellt állított ki az eseményen Ecuadorban. A Hyundai exporttörténelmének tükrözéséhez a vállalat többek között két eredeti Pony modelt, a jelenlegi Tucson és Santa Fe hobbiterepjárókat és az úttörő Ioniq hibrid és elektromos változatait is elhozott. Az ünnepséget követően a résztvevők egy tesztvezetésen ismerhették meg az Ioniq hibrid és elektromos változatát a gyönyörű Galápagos-szigeten.


A nemzetközi exportsikerekre építkezve a Hyundai Motor mostanra a világ ötödik legnagyobb autógyártójává és a 35. legnagyobb értékű vállalattá nőtte ki magát az autóiparban. Az autóipar újabb nehéz éve ellenére a koreai vállalat értéke 2015. óta 11 százalékkal nőtt és 2016-ra elérte a 12,6 milliárd dollárt, így a Hyundai ma az egyik legnagyobb vállalat a Földön. 


A Hyundai márka még magasabbra emelkedhet az új Ioniq modelljének bemutatkozásával - amely a világ első olyan autója, amely háromféle elektromos hajtáslánccal rendelkezik, és ezzel alacsony vagy zéró károsanyag-kibocsátású mobilitást kínál mindenki számára. 2017-ben pedig piacra lép a Hyundai nagyteljesítményű N sportmárkája és a jövő mobilitására koncentráló Ioniq Projekt folytatja az autóipar korlátainak szélesítését. 


Forrás: globalpr.hyundai.comyonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei