Elektromos összkerékhajtás kapnak a Hyundai konszern terepjárói


Hamarosan szériaautókban is bemutatkozik a Hyundai konszern vadonatúj e-4WD összkerékhajtási rendszere, amelyet kifejezetten konnektoros hibrid modellekhez fejlesztettek ki. 

A Hyundai csoport beszállítója, a Hyundai WIA kapcsán még 2014-ben jelent meg egy olyan hír ezen blog hasábjain, amely szerint a vállalat hamarosan szériaéretté fejleszti saját fejlesztésű elektromos összkerékhajtási rendszerét. Később ez a 2015-ös Chicagói Autókiállításon a Kia Soul Trail'ster tanulmányautóban e-4WD rendszerként mutatkozott be. Nagyon úgy tűnik, hogy a rendszer elkészült és hamarosan szériamodellekben is találkozhatunk majd vele. 

A sok helyet igénylő és jelentős járulékos tömeget jelentő hagyományos összkerékhajtási rendszerekkel ellentétben ez az elektronikus összkerékhajtási rendszer a hibrid modellek hátsó tengelyének kerekei közé helyezett elektromotort használja az autó hátsó kerekeinek mozgatásához. A modul elhelyezése és mérete miatt elegendő hely marad a csomagtérben és a hátsó utasok számára is, miközben a jármű fogyasztása is kordában tartható marad. 


Az ilyen elektromos összkerékhajtási rendszerek viszonylag új technológiát jelentenek és ezért egyelőre még viszonylag kevés autógyártó használja hibrid, illetve konnektoros hibrid modelljeiben. Ilyen rendszert használ a Volvo az új XC90 plug-in hibridben, a BMW az i8-ban, a Lexus az RX hibridben, illetve a Mitsubishi az Outlander PHEV modellben. 

Ahogyan a konnektoros hibridek egyre gyakoribbá válnak, úgy ez az összkerékhajtási technológia is egyre jobban elterjed, hiszen ezek nagyobb kapacitású akkumulátoraikkal a hagyományos hibridekénél ideálisabbak a rendszer igénybevétele számára. 


A legfrissebb hírek szerint az első e-4WD modullal felszerelt modell a Kia Niro konnektoros hibrid változata lesz, amely a jövő évben mutatkozhat be a világpiacon. Később az e-4WD rendszer a modellváltásokkal megjelenhet más meglévő terepjárók (Santa Fe, Tucson - Sorento, Sportage) kínálatában is, amelyek konnektoros hibridekként jóval gazdaságosabban lesznek üzemeltethetőek, miközben változatlanul megmarad terepjárási képességük. 

Forrás: kia-world.net

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei