Máris ezer elektromos Hyundai Ioniq kelt el Koreában


A legfrissebb hírek szerint forgalmazása első két hónapjában ezer Hyundai Ioniq Electric modell kelt el Dél-Koreában, ami jelzi a modell és technológia iránti intenzív érdeklődést.

A Hyundai Motor képviselőinek nyilatkozatai szerint a vállalat mintegy 4 800 elektromos modell értékesítését tervezi még idén, az Ioniq Electric modellre máris további kétezer megrendelés érkezett. Tekintetbe véve, hogy a modell indulóára kissé magas, ez nem is rossz eredmény.  

A Hyundai már most nyilvánosságra hozta azt is, hogy a mostani akkumulátorcsomagot hamarosan továbbfejlesztik, amelynek hátterében főképp a konkurencia, pl. a Tesla Model 3 2017-es várható megjelenése lehet. Vagyis a modellévek előrehaladtával várhatóan nőni fog a hatótáv és ezzel együtt az értékesített mennyiség is emelkedni kezd majd. Pedig a számok már most is kecsegtetőek, hiszen a 120 lóerős elektromos motor 28 kWh-s akkucsomagja akár 280 kilométeres hatótávot is elérhet.   


A szakértők szerint a Hyundai ugyan nem akar tömegterméket csinálni az Ioniq Electric modellből, az azonban remek platformot jelenthet a jövő elektromos modelljei számára. A vállalatnak csupán annyi a dolga, hogy a mostani 28 kWh akkucsomagot legalább 40 kWh-ra növelje, hiszen a konkurensek 40 és 60 kWh-s akkukkal jönnek ki 2017-ben. 

A Hyundai tervei szerint számos más elektromos modellel is megjelenik a közeljövőben, köztük lesz talán az i30 is (Kia cee’dből biztosan lesz ilyen), így a márka környezetbarát termékportfóliója tovább szélesedik majd.

Forrás: cleantechnica.com 

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei