A Hyundai autonóm tolatórendszert fejlesztett


A Hyundai részegységgyártó vállalata, a Mobis bejelentette, hogy olyan fejlett vezetési technológiát alkotott, amely hátramenetben is képes segíteni a vezetőt. 

A Hyundai Mobis olyan előremutató vezetéstámogató technológiát fejlesztett ki, amely tolatáskor a vezető közreműködése nélkül is képes irányítani az autót. Ez a technológiai áttörés a világ első tolatássegítő asszisztense, habár már léteznek olyan vezetéstámogató rendszerek, amelyek segítik a vezetőt parkoláskor manőverezni. 

A technológia lényege, hogy az autó automatikusan segít kormányozni, amikor az autó tolat. Az autó rendszere folyamatosan tárolja a sebességet és az autó útvonalát, amikor előre halad, majd automatikusan visszafordítja azt, kiszámítva a tolatáshoz szükséges sebességet és az irányt. 

"Koreában sokszor előfordul, hogy a sofőröknek tolatniuk kell, mivel az országban sok kétsávos út található (az utak 70 százaléka ilyen) és sok a szűk parkolóhely. Emiatt a koreai sofőrök gyakran vezetnek tolatva. Ez a tolatástámogató technológia nagyon hasznos lesz" - mondja Jung-koo Kim, a Hyundai Mobis vezető fejlesztője. 


A Hyundai Vezetéstámogató Rendszerével (DAS - Driving Assistance System), amely a környezetét többek között kamerák, radarok, ultrahangos érzékelők segítségével közvetlenül felismeri, a Hyundai Mobis tolatástámogató rendszere a külső környezetét valós idejű vezetési információk alapján azonosítja. Egy kormányállásszög érzékelőt és egy kerékérzékelőt építettek az autóba, amelyek mérik az autó sebességét, a távolságot és a forgási sebességet.   

A Hyundai Mobis a technológia kapcsán Koreában kettő, külföldön egy szabadalmat nyújtott be. A vállalat tervei szerint a rendszert a közeljövőben továbbfejlesztik és kamerák, radaros érzékelők hozzáadásával a tolatástámogató képes lesz gyorsításra és lassításra is.  

Forrás: businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei