Négyezer autóval készül a Hyundai az olimpiára


A Hyundai Motor Group igyekszik legfontosabb technológiáit bemutatni a 2018-as téli olimpia ideje alatt, amelynek megrendezéséhez a gyártó hivatalos partnerként több mint négyezer autót biztosít.  

A Hyundai csoport a világ legnagyobb téli sporteseményének hivatalos szponzoraként nemcsak nagy összegű pénzügyi támogatást biztosít, hanem egy 4 100 darabos járműflottával is igyekszik az esemény zökkenőmentességét elősegíteni. A vállalat közleménye szerint önvezető buszokat és autókat fognak üzemeltetni, amelyek az Incheon Nemzetközi Repülőtér és a Pyeongchang környezetében megrendezésre kerülő események színhelyei közötti 200 kilométeres úton járnak majd. Az olimpiára érkező látogatók öt önvezető üzemanyagcellás busszal juthatnak el a helyszínekre. 


Az autonóm autók Tucson üzemanyagcellás járművek lesznek, míg a buszok már a harmadik generációs üzemanyagcellás meghajtással rendelkeznek. A járműveken ettől függetlenül vezető is ül majd a kormány mögött, aki csupán vészhelyzetben kell közbeavatkozzon. A járművek az úton lévő akadályokról és más autók helyzetéről ötödik generációs kommunikációs rendszeren keresztül tájékozódnak.A projekt megvalósításához a Hyundai a csoport szoftverfejlesztő cégével, a Hyundai Mnsofttal közösen nagyfelbontású térképeket készített

A világ ötödik legnagyobb autógyártója már novembertől részt vesz az olyan, olimpiához kapcsolódó eseményekben, mint pl. az olimpiai fáklya váltófutása. A Hyundai egy Ioniq Electric járművet biztosított So-hye Kim, a koreai popzene egyik jeles képviselője számára,aki Jeju szigetén egy darabon az autóval vitte tovább az olimpiai lángot, miközben édesapja vezetett. A környezetbarát elektromos autó működéséhez szükséges energiát Jeju szigetének lakói egy különleges mozgó színpadon futva termelték meg. 


"Nagy megtiszteltetés, hogy az olimpiai láng továbbításához az Ioniqot a városlakók szenvedélyessége tölti fel" - mondta Kwang-guk Lee, a Hyundai ügyvezető alelnöke. "Mi a jövőben is elszántan dolgozunk a futurisztikus környezetbarát járművek fejlesztésén." 

A 191 km-es hatótávval rendelkező Ioniq Electric a koreai villanyautó-piac legkelendőbb modellje, amely a helyi e-autópiacon 60 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. A téli olimpia ideje alatt a Hyundai Motor a szöuli Dongdaemun Design Plázában kiállítja következő generációs elektromos és üzemanyagcellás modelljeit is. 


A téli olimpiától teljesen függetlenül a Hyundai Motor a koreai szánkócsapat hivatalos támogatója,miután  2014-ben egy saját bobot készítettek a csapat számára. A Hyundai által fejlesztett nagy rugalmasságú szánkó simább kanyarvételt tesz lehetővé,miközben a légellenállást is minimálisra csökkentették. A vállalat emellett korcsolyatalpak fejlesztésébe is belekezdett, amelyek szintén sokat számítanak a jobb teljesítmény eléréséhez. A Hyundai szánkójának kék és vörös színe a koreai zászló színeit tükrözi, míg ívelt formavilága a szánkó sebességét és dinamizmusát sugározza.

A támogatásra építve a koreai nemzeti szánkócsapat 2016 óta számos világversenyen vett részt a Hyundai által kifejlesztett szánkójával. A különleges modellnek köszönhetően a férfi csapat az idei szánkó-világbajnokságon bejutott a legjobb tíz közé,míg a női csapat megnyerte a versenyt.


"A Hyundai Motor támogatása nagy mértékben hozzájárult csapatunk remek teljesítményéhez" - mondta Lee Yong, a csapat vezető edzője. "A csapat mindent megtesz azért, hogy az olimpián is érmet szerezzen." A Hyundai azt is megígérte,elemezni fogják a  PyeongChang Téli olimpia szánkópályáját azért, hogy a csapat a versenyen a legjobb teljesítményt tudja nyújtani.

Forrás: koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei