Félmillióval csökkentette jövő évi tervét a Hyundai


A főbb piacok elhúzódó nehézségei miatt a Hyundai csoport fennállása során először kényszerült következő évi értékesítési tervszámainak csökkentésére,

A Hyundai-Kia Automotive Group az idei után 500 ezer darabbal csökkentette jövő évi értékesítési terveit. Ez az első olyan alkalom, amikor a csoport így határozott, mivel úgy ítélték meg, hogy rövid távon nagyon nehéz lesz visszaszerezni megszerzett pozícióikat az olyan fontosabb piacokon, mint Kína, vagy az Egyesült Államok.  

Iparági források mellett a Hyundai is megerősítette, hogy a vállalatcsoporthoz tartozó két autómárka, a Hyundai és a Kia jövő évre 7,7 millió darab jármű eladását irányozták elő. Ez pedig 6,6 százalékkal, 500 ezer darabbal kevesebb, mint az idénre tervezett 8,3 millió. Ezen belül a Hyundai 300 ezer darabbal kevesebb, az idei 5,08 helyett 4,8 millió, a Kia pedig 3,17 helyett 2,95 millió darabot kíván értékesíteni.   


Valójában ez volt az első olyan alkalom, amikor a Hyundai és a Kia jelenetős mértékben csökkentette éves eladási tervszámait. Kivételt jelent az az apró, 70 ezer darabos (0,8%) korrekció, amelyet 2016-ban végeztek, de egyébként az autógyártó minden évben folyamatosan növelte értékesítési tervszámait. Különösen igaz ez az elmúlt évre, amikor a tényleges, 7,88 millió darabos eladási eredmény kevéssel, de alulmúlta a 2016-ra tervezett 8,13 millió darabot, a vállalat ennek ellenére 8,25 millióra tűzte ki az idei tervet. 

"A Koreába telepített rakétavédelmi rendszerek hatásaitól függetlenül a Hyundai Motor értékesítési eredményei fontosabb piacain, Kínában és az Egyesült Államokban is jelentősen visszaestek" - mondja egy iparági szakértő. "Reálisan nézve ennek helyreállítása rövid távon nagyon nehéz lesz, így korrigálniuk kellett."


A Hyundai csoport idén január és november között összesen 6,59 millió autót adott el, ami 6,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Összes eladásaik az Egyesült Államokban 18,4 százalékkal csökkent, míg Kínában október végéig 40 százalékot zuhant. Ezzel együtt az éves értékesítési darabszám 7,2 millióra várható.   

Forrás: businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei