Már tesztelik a Hyundai új indiai kisautóját


Eddig csupán néhány elmosódott részletfotón tanulmányozhattuk a Hyundai Motor indiai leányvállalata által fejlesztett vadonatúj kisautót, most azonban megérkezett az első értékelhető fotó az új modellről.

A Hyundai Motor India megkezdte egy vadonatúj kisautó végső országúti tesztelését. A várhatóan a 2018 februárjában megtartandó Új-Delhi Auto Expón bemutatkozó kisautó a korábbi bejelentés miatt ugyan végül mégsem Santro (Atos) néven jelenik majd meg, ám a Hyundai szándékai szerint mindenképpen annak örökségét hordozza majd. 

Az AH gyári kódnéven fejlesztett kisautó elérkezett a tesztelés fázisába,így megérkezett az autóról készített első kémfotó is. Ezek alapján az új kisautó a Santrohoz hűen megőrizte magasra emelt tetejét, amely mellett a forma igazán modernné vált.  Egyelőre a további részleteket vastag álca fedi, ahogyan az autó belső teréről sem sikerült semmit megtudni.   

Emlékezetes, hogy kilencvenes évek végén a Hyundai indiai belépésének első modellje a Santro volt, ami akkor valódi sikertermékké vált. Az autót kisebb-nagyobb modellfrissítésekkel egészen 2014 végéig gyártották és indiai családok millióinak adta meg az első autós élményt. Az új generációs kisautó várhatóan 2018 első félévében érkezhet meg az indiai piacra, ahol a Maruti Altoval, a Renault Kwid és a Datsun belépő kisautójával kell majd megmérkőznie. 


Miután a Maruti kárára a Renault és a Datsun is sikeresen vezette be termékeit, a Hyundai is meglátta a szegmensben rejlő hatalmas piaci lehetőségeket, ezért azt fontolgatta, valamilyen formában visszahozza a Santro modellt a kínálatba. Miközben a gyártás utolsó hónapjaiban is nagyjából 3 ezer darab kelt el a régi modellből, ez viszont gyártási nehézségeket jelentett az időközben hatalmas népszerűségre szert tett többi modell, így az i20, Grand i10 és az Xcent termelésében.  

Az új kisautót az indiai képviselet a koreai központtal közösen készíti, ám a gyártás kizárólag Indiában történik, ahonnan az autót nemcsak Indiába,de más globális piacokra is szállítják majd.  A hírek szerint ez lesz a szegmens első automata sebességváltós autója, amelyet egy 800 és egy ezer köbcentis  benzines motor mozgat majd. Az alap ötfokozatú és a hagyományos négyfokozatú automatikus sebességváltó mellett a Hyundai azt is fontolgatja, hogy egy robotizált manuális váltót (AMT) is kínál új modelljéhez. 


Közben az egyik indiai internetes fórumon már arról adtak hírt, hogy elkészült a kisautó első benzines motorja is, amit a HMIL Tamil Naduban található motorgyárában építettek össze. A Hyundai valószínűleg ezt az erőforrást építette be a fotón szereplő prototípusba, ám a fórumon egyelőre semmilyen információ sincs a motor paramétereiről. Csupán annyit közöltek, hogy az elkészült erőforrást valós körülmények közötti teszteknek vetik alá, hogy annak teljesítményét értékelhessék.      

Forrás: india.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei