Kapacitásgondok hátráltatják a Hyundai új kis platósának megjelenését


A brazil lapok szerint a Hyundai Creta STC tanulmányautó szériaváltozata 2019 körül kerülhet az utcára, ám addig a gyártónak megoldást kell találnia a gyártási nehézségekre. 

A Hyundai Motor a 2016-os Sao Paulói Autószalonon rántotta le a leplet vadonatúj platós kisteherautójáról, amelyet az akkor bevezetés alatt lévő Creta kisterepjáró platós tanulmányautójaként mutattak be. A bemutatás célja egyértelműen annak tanulmányozása volt, hogy vajon miként reagálnak a szalon látogatói az autóra, érdemesnek tartják-e annak szériagyártását.

Byung Kwon Rhim, a Hyundai nemzetközi értékesítési osztályának alelnöke nemrég hangsúlyozta, hogy az autó még mindig csak tanulmányozási szakaszban van és a legnagyobb probléma a brazil Piracicaba gyáregység szűkös termelési kapacitása. A HB20 kisautó különböző változatait és a Creta kisterepjáró modellt előállító gyár jelenleg évi 180 ezer autót képes termelni, így ha a Creta STC modell is bevezetésre kerülne, egy negyedik gyártósor beindításával kellene az üzem kapacitását növelni.  


A Creta STC 4,65 méter hosszú, 1,85 méter széles és 1,63 méter magas, míg tengelytávja 2,8 méteres. A Creta kisterepjáróval összevetve 38 centivel hosszabb, 7 centivel szélesebb, tengelytávja pedig 21 centiméterrel nagyobb. A Hyundai Creta pick-up változatát elsősorban olyan vásárlók számára kínálják, akik szabadidős tevékenységükhöz keresnek autót és nem nehéz rakomány szállítására használják platósukat. Az autó így a Renault (Dacia) Duster Oroch és a Fiat Toro konkurenseként léphet piacra Dél-Amerikában.  

Még mielőtt a Hyundai Creta STC tanulmányt bemutatták volna, a Hyundai egy vadonatúj Santa Cruz elnevezésű platós teherautó-tanulmányt állított ki a Detroiti Autószalonon. A Tucson padlójára épített jármű viszont elsősorban az észak-amerikai piacokon jelenhet meg a közeljövőben.   

Forrás: indianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei