Ülőpróbán a Hyundai Kona Electric


Az igencsak népszerű Ioniq után a Hyundai egy másik villanyautót is piacra dobott  – ami ráadásul egy olyan hobbiterepjáró, amelynek nyáron érkező egyik változatában akkora akkupakk lakik, mint az Opel Ampera-e-ben.

Mostanság leginkább a Telsa Model 3-ról szólnak a hírek, korábban pedig az Opel Ampera-e modellről írták azt, hogy valódi változást hoznak a villanyautózásban. Mindkét modell úgy indult, hogy jelentős hatótávot kínál megfizethető áron. És mindkettőről kiderült közben, hogy vagy egyáltalán nem, vagy bizonyos régiókban nem kapható. A Model 3 a Tesla számára a tömeggyártás pokoli rémálmát hozta el, míg az Ampera-e az Opel és a General Motors válását megszenvedő gyermeke lett. 


Most pedig a Hyundai egy olyan autót küld ebbe a versenybe, amelynek nagy bejelentések nélkül is tudnia kell azt, amit a Tesla és az Opel csak ígért: egy elektromos autót 400 kilométer feletti hatótávval és elfogadható árcédulával. És mindezt már 2018 nyarán! És még valami: a Kona a kompakt kisterepjárók egyre népszerűbb szegmensében indul és igaz ugyan, hogy az elektromos változat csupán elsőkerék-meghajtású, ám ez ebben a kategóriában inkább megszokott, mint hátrányos. 


Első blikkre az elektromos Kona csupán részleteiben tér el belsőégésű testvéreitől. Feltűnő persze a zárt hűtőmaszk és a hiányzó tanknyílás az autó oldalán. Merthogy amíg az Ioniq esetében a töltőcsatlakozó ott van, ahol normális esetben a tanknyílás található, addig ez a csatlakozó a Konán az autó orrához költözött.  De ott sem foglalja el a teljes felületet, a töltőnyíláshoz a Hyundai jelvény melletti ajtócskán keresztül lehet hozzáférni. 


A hűtőmaszk mellett más a helyi emisszió nélkül közlekedő verzió első és hátsó lökhárítója is. Ezzel a változással az elektromos változat 10 milliméterrel hosszabb, mint testvérei, miközben az autó magassága is 15 milliméterrel növekedett meg. Az 1 800 milliméteres szélesség és a 2 600 milliméteres tengelytávolság változatlan maradt. Jelentős eltérés még, hogy a Kona Electric különleges 17 colos keréktárcsákat is kapott, amelynek formája az Ioniq és a Nexo keréktárcsáira emlékeztet. Opcióként pedig akár tetősín is rendelhető a Kona elektromos változatához.


A Kona Electric belső terében is történtek változások a benzines modellekhez képest. Még az opciós listán sincsenek vörös vagy sárga biztonsági övek és hozzájuk illő cérnavarrások, mivel a Hyundai szerint az elektromos változat így sokkal tisztább lesz, mint a benzines kivitelek. Helyette kétféle színösszeállítás közül lehet választani: fekete vagy szürke szövet, felárért pedig ugyanez akár bőrkötésben. A szövetülések egyébként nagyon puhának tűnnek, kérdés, hogy hosszabb távon ezek mennyire lesznek kényelmesek. Szép látványt nyújt a középen álló lebegő középkonzol, amit a vezérlőmodul nyomógombos elrendezése tett lehetővé. A hajtáslánccal semmilyen mechanikai kapcsolatban nem álló menetválasztó gombokon az automatákon megszokott P, R, N és D állás foglal helyet és ott találjuk ezeket, ahol normál esetben a sebességváltó karja szokott lenni.


A kormány mögötti műszeregység nagyban hasonlít az Ioniqhoz: középen egy nagy digitális kilométeróra található, közepén a hatótáv kilométerben. Ezt a jobb oldalon egy digitális infografikai egység egészíti ki, a legszélén pedig egy pálcikákból álló oszlopon az akku töltöttsége követhető nyomon. A műszeregység másik oldalán az energiamutató kapott helyet, amely az aktuális folyamatot, így a gyorsítás, visszatöltés mértékét mutatja be. Az Ioniqhoz hasonlóan a kormányon elhelyezett váltófülekkel szabályozható a visszatöltés mértéke. A középső érintőkijelző és alatta a klímaközpont teljesen ugyanolyan, mint a Kona hagyományos változataiban.        


Az elektromos változat hátsó sorában az alul elhelyezett akkumulátor miatt az ülőlapok kissé magasabbra kerültek. Emiatt a hátsó fejtér kissé korlátozottabb, mint a hagyományos változatokban, amit a magasabb utasok érzékelni fognak. Viszont a 372 literes csomagtér alapjában véve 12 literrel nagyobb is, mint a benzines Konában, viszont ebből 41 litert elvesz a villany-Kona töltőkábeleinek tartórekesze, így valójában csak 332 literes a használható csomagtartó-méret. Ráadásul a Kona Electrichez nem rendelhető semmilyen pótkerék, meg kell elégednünk defektjavító készlettel.  


A Kona Electric kétféle teljesítménnyel érkezik: egy 135 lóerős alapváltozatban és egy 204 lóerős kivitelben. Mindkettő forgatónyomatéka nulla fordulatszámtól kezdődően 395 Nm, ami kereken százzal több, mint ami az Ioniq 120 lóerős villanymotorjában dolgozik. Ugyan a Hyundai nem adta meg a Kona Electric súlyát, a százra gyorsulás még a gyengébb változatban is 9,3 másodperc, míg az erősebbel ugyanez 7,6 másodperc alatt megvan. Ugyanígy kétféle az akkuk mérete is. Az erősebb változat 64 kWh kapacitással rendelkezik, míg az alapváltozatban meg kell elégednünk 39,2 kWh-val. Összehasonlításként: a Model 3 akkuja 50 és 75 kWh-ás, míg az Ampera-e-ben hivatalosan 60 kWh az akku mérete.  


És itt van az a pont, ahol a Kona Electric megelőzheti konkurenseit. A koreaiak ugyanis a két változatra 300, illetve 470 kilométeres hatótávot adnak meg  – és nem az idejétmúlt NEDC szabvány szerint, hanem az új WLTP szabvány szerinti célértékként. Az Opel az Ampera-e hatótávját az új WLTP mérési módszere szerint 2016 szeptemberében több mint 380 kilométeresre becsülte, az NEDC szerint pedig 520-ra. A Kona Electric ennek megfelelően várhatóan takarékosabban is bánik az árammal. A Hyundai szerint a 39,2 kWh-s változat 14,8 kWh-át, a 64 kWh-s változat pedig 15,2 kWh-t használ el száz kilométerenként. –  mindkettő WLTP célkitűzés. Az Opel 14,5 kWh/100 km értéket adott meg  – az NEDC szabvány szerint


A mostani Ioniq Electric 28 kWh tárolókapacitású akkumulátora szolgált alapul a Kona akkui számára. És ahogyan a Hyundai első villanyautója, így a Kona Electric is CCS csatlakozóval érkezik Európába, amely akár 100 kW (400 Volt) áramerősséget is tud fogadni. A gyártó szerint ebben az esetben a nagyobbik akkus változat 54 perc alatt 80 százalékosra töltődik fel, míg egy 4,6 kW-os fali töltővel (230 Volt) ugyanez 9 óra 40 percet, a kisebbik akkus változat esetében 6 óra 10 percet vesz igénybe. Alapvetően mindkét változat tölthető hagyományos háztartási konnektorról is, ilyenkor viszont 32 óra is eltelik, amíg a nagyobbik akkumulátor teljesen feltöltődik. Így fali töltő nélkül a Kona otthoni töltése kevésbé praktikus lehet. 


Ami az asszisztens-rendszereket illeti, a Kona Electric még több ilyen segítségre támaszkodhat, mint az eddig megismert modellváltozatok. Így például a radaros sebességtartó automatika nemcsak magától tartja a beállított távolságot az előtte haladótól, de dugó eseten automatikusan állóra is fékezi az autót, majd a forgalom megindulásakor újra felveszi a beállított távolságot. Ugyanígy elérhető egy olyan továbbfejlesztett sávtartó rendszer, amely nemcsak a sávon belül, de annak közepén tartja az autót. Ezeken túlmenően az Electric is megkapta a Kona teljes SmartSense biztonságtechnikai csomagja, amelynek része a gyalogosokat is felismerő vészfékrendszer, a holttérfigyelő rendszer, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, a fáradtságfigyelő és az automatikus távolsági fényszóró. Egyelőre azt nem lehet tudni, hogy ezek közül melyek járnak majd szériában, mivel a felszereltségi listákon még jelenleg is dolgoznák. 


Az elektromos Hyundai Kona idén augusztusban vagy szeptemberben kerül piacra Németországban. A vállalat ezúttal saját bevallása szerint már a bevezetéskor elég autót tud majd biztosítani azért, hogy a rövidebb szállítási határidőket tartani tudja. Erre nagy szükség is van, mivel az elektromos Ioniq változatok vásárlói az elmúlt időszakban akár egy évet is várhattak az autójukra. Ez viszont mára jelentősen csökkent sőt, már Magyarországon is vannak készleten lévő értékesítésre váró darabok. A Kona Electric felszereltségéhez kapcsolódóan azok árai sem ismertek még, ám a Hyundai azon dolgozik, hogy "az Ioniqhoz hasonlóan vonzó árat tudjon kialakítani." Ez jelenleg az állami támogatással 9 millió forint, ám mivel a Kona nagyobb teljesítményű és az akkupakk is méretesebb, így az elektromos kisterepjáró vételára enyhén magasabb lehet. Maga a Kona alapváltozata pedig 4,5 millió forinttól indul és a legdrágább összkerekes 1.6 T-GDI Style is 7,5 millió forint, vagyis az elektromos hajtás felára is tetemes lesz.


Habár sokan várják a Hyundai Kona Electric érkezését, ez mégsem fog akkora őrületet kelteni, mint a Tesla Model 3 modellje, pedig a látottak alapján igazán megérdemelné. És még ha a vásárlók nem is találják a Hyundait annyira menőnek, mint a Teslát, az elektromos kisterepjáró egyedülálló megkülönböztethetőségéből a koreai gyártó jelentősen profitálhat a jövőben. 


Forrás: auto-motor-und-sport.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei