GENF 2018: Európába is megérkezett a Hyundai Santa Fe új generációja


A februári koreai premiert követően Genfben Európának is bemutatkozott a Hyundai Santa Fe új nemzedéke, amely jellegzetesen erőteljes, elegáns megjelenésével és kimagasló biztonsági felszereltségével folytatja a típus hagyományait.

Amióta a Hyundai Motor 2001-ben bemutatta a Santa Fe első generációját, a vállalat csak Európában több, mint 1,5 millió hobbiterepjárót értékesített és ezzel a SUV kategória egyik meghatározó márkájává vált. Európában az elmúlt 17 év során több mint 400 ezer Santa Fe kelt el – a negyedik generáció pedig még több vásárlót nyerhet meg prémium formatervének, még tágasabb belső terének és fejlett technológiájának köszönhetően. A típus a Hyundai által felépített hosszú távú SUV örökségének sarokköve, amely kategóriájának egyik legjobb biztonsági csomagjával,figyelemre méltó tágasságával és innovatív kényelmével járulnak hozzá a vásárlók mindennapi életmódjához. 


"A negyedik generációs Santa Fe továbbviszi a modell globális sikertörténetét. Az első Santa Fe 2001-ben mutatkozott be, és a Hyundai Motor SUV hitelességének megalapítója volt" – mondta Thomas A. Schmid, a Hyundai Motor Europe alelnöke. "A Hyundai igazán törődik ügyfeleinek jólétével. Innovatív és egyedi aktív biztonsági rendszereket, valamint a még magasabb szintű kényelemért kategóriavezető helykínálatot nyújtunk."


A negyedik generációs Santa Fe formatervezése a Hyundai SUV családjának formáihoz kapcsolódik. Modern, elegáns megjelenését a Hyundai védjegyeinek számító szembetűnő összetett lámpák és a kaszkádos hűtőrács emelik ki. A külső forma legjellegzetesebb vonása a széles kiállás és az atletikus, merész vonalvezetés. A finom vonalak csak megerősítik az autó státuszát a Hyundai SUV családjának élén. 


A Santa Fe orr részét a kaszkádos hűtőrács vezeti be, amelyet az összetett lámpák egészítenek ki – ez egy olyan elrendezés, ahol LED-es nappali menetfények a LED-es fényszórók felett helyezkednek el. A jármű oldalának dinamikus jellegét a karcsú tetővonal valamint az első fényszóróktól a hátsó lámpákig húzódó merész vezetésű oldalvonal emeli ki, hogy könnyed, folyadékszerű formát adjon a járműnek. A hátsó rész magabiztos és merész kiállást mutat, egyedülálló hátsó lámpákkal és feltűnő lökhárítóval.


Külső méretei csak még feltűnőbbé teszik a Santa Fe-t. 4770 mm-es hosszúságával,1890 mm-es szélességégével valamint hosszabb, 2765 mm-es tengelytávjával a Santa Fe még magabiztosabb kiállású az utakon és több kényelmet kínál az utasoknak.


A Santa Fe kifinomult és ergonomikus belső felépítéssel rendelkezik. A formatervezés és funkcionalitás meglepő párosítása elsőrangú minőséget eredményez vízszintes, tágas elrendezéssel és emelt szintű kilátással. A hátrafelé történő kilátást egy nagyméretű belső visszapillantó tükör (41 százalékkal nagyobb a felülete) illetve a második és harmadik sor nagyobb nyitottsága javítja. A sofőrök és az utasok egyaránt élvezhetik a 10 különféle helyzetbe állítható, elektromos ülőlapállítással is rendelkező ülések által biztosított kényelmet. 


Az új generációs Santa Fe megnövelt kényelmet nyújt a második és harmadik sorban ülők részére is, akár rövid, akár hosszabb utakról van szó – még a felnőtteknek is. A második üléssorban a lábtér 38 mm-rel nagyobb és az ülés 18 mm-rel magasabban van. Az új, egy érintéssel lehajtható ülések megkönnyítik az utasok számára a harmadik üléssorba történő beszállást. A harmadik üléssorban a fejtér is 22 mm-rel lett nagyobb. A csomagtartó űrtartalma 40 literrel 625 literre nőtt (VDA), ezáltal nagyfokú rugalmasságot kínálva a mindennapi használathoz.


Az új generációs Santa Fe a legmodernebb négykerék-meghajtású rendszerrel rendelkezik, ahol a forgatónyomaték elosztása a kerekek tapadásának és a jármű aktuális sebességének a függvényében történik, ezt nevezzük HTRAC rendszernek. A Hyundai következő generációs összkerék meghajtásos technológiája változtatható módon, külön vezérli a forgatónyomaték elosztását és a fékerőt az elülső és a hátsó kerekeken. A vezetőt az összes lehetséges vezetési helyzetben segíti, legyen az hóborította út, csúszós szakasz vagy normál útviszonyok közötti haladás, miközben a kanyarstabilitás is jobb lesz ezáltal.


Az új generációs Santa Fe motorválasztéka két dízel- és egy benzines hajtásláncból áll. A motorokat úgy módosították, hogy megfeleljenek az új Euro 6C emissziós normáknak, ettől az üzemanyag felhasználás hatékonysága is megnőtt. A normál R 2.0 dízel motor kétféle teljesítmény szinttel rendelhető: 150 lóerős (110 kW) és 182 lóerős (134 kW) változat, amely vagy a 6-fokozatú kézi sebességváltóval, vagy az újonnan kifejlesztett és 8-fokozattal rendelkező automatikus sebességváltóval (AT) párosítható. A nagy teljesítményű, 2,2 literes lökettérfogatú CRDi jelű modell már 197 lóerővel (144 kW) és az új 8-fokozatú automata váltónak köszönhetően 3-4%-kal jobb üzemanyag hatékonysággal büszkélkedhet. A Theta II 2,4 literes benzines motor 185 lóerőt ad le (136 kW). 


A Hyundai tényleg odafigyel vásárlói kényelmére. Annak érdekében, hogy kielégítse a legmagasabb szintű európai biztonsági előírásokat is, a negyedik generációs Santa Fe osztályelső biztonsági csomagot kínál iparágelső biztonsági berendezésekkel. Ezek mindegyike részét képezi a Hyundai SmartSense™ aktív biztonsági- és vezetéstámogató technológiáinak. Az innovatív, hátsó utasra figyelmeztető funkció figyeli a hátsó üléseket, és figyelmezteti a sofőrt, ha valaki még ül a hátsó ülésen, amikor ő kiszáll a járműből. A Mögöttes Keresztirányú Forgalomfelügyelet szintén egy újdonság a Hyundai-tól. Rosszul belátható helyről történő kitolatásnál a rendszer nem csupán figyelmezteti a sofőrt, ha hátulról valamilyen jármű közeledik, de szükség esetén egyúttal automatikusan működésbe hozza a fékeket. A biztonságos kiszállást segítő rendszer úgy előzi meg a baleseteket, hogy időlegesen lezárja az ajtókat, ha hátulról valamilyen jármű közeledik, és csak akkor engedi kiszállni az utasokat a járműből, ha azt már biztonságosan megtehetik.


A passzív biztonságot a karosszéria nagyfokú ellenállóképessége biztosítja, amely az utasokat még ütközéskor is védi. A megnövelt felületen nagyobb hegesztési átmérőkkel alkalmazott melegsajtolásnak köszönhetően csökken az autó teljes súlya, ugyanakkor első osztályú marad az ütközésvédelme. Az erős és könnyű karosszéria kiemeli a dinamikus teljesítményt és úgy segít növelni az utasok biztonságát, hogy 57 százalék a felhasznált nagy szilárdságú acél mennyisége, ezzel a valaha épített összes Hyundai jármű közül a legnagyobb arányban tartalmaz nagy szilárdságú acélt.


A Hyundai többféle kapcsolódási lehetőséget is kínál vásárlóinak: az opcionális, 8”-os infotainment rendszer integrálja a navigációs-, média-, és kapcsolódási lehetőségeket, amelyekkel az Apple CarPlay és az Android Auto rendszereket éppúgy támogatja, mint a Live Services-t. A jármű üzemeltetésének megkönnyítésére a rendszer tartalmaz egy tolatókamerát is dinamikus terelővonalakkal és utánfutó funkcióval. Az audio kijelző rendszer lehetőséget ad az utasok számára, hogy okostelefonjaik tartalmát az Apple CarPlay és az Android Auto rendszerének segítségével rákapcsolják a 7”-os kijelzőre.


A Santa Fe rendelkezik a Hyundai új, full Head-up kijelzőjével, amely közvetlenül a szélvédőre vetíti a vezetés és biztonság szempontjából lényeges információkat. A maga nemében egyedülálló, négyzetméterenként 10 000 kandela erősségű fényerő és a 8”-os képátmérő nem csak zavartalan képet biztosít nappali megvilágítási körülmények között, de az információt is hamarabb eljuttatja a vezető számára, miközben nem vonja el a figyelmét a vezetéstől.

Az új Hyundai Santa Fe egyelőre csak Dél-Koreában kapható, Európába várhatóan valamikor nyáron érkezik meg, a hazai bemutatóra pedig valószínűleg ősszel kerül majd sor.


Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei