Megérkezett a Hyundai Tucson frissített amerikai változata


A Hyundai Motor az idei New Yorki Autószalonon mutatta be a Tiucson ráncfelvarrott változatát, amely új kaszkád hűtőmaszkjával, újragondolt belső terével és továbbfejlesztett biztonsági rendszereivel még vonzóbb lehet az amerikai vásárlók számára. 

A Hyundai Tucson jelenlegi modelléves változatának 12 hónapos eladási rekordját követően a 2019-es átdolgozott Tucson kiterjesztett felszereltségével, alapáron kínált ütközéselkerülő rendszerével, hátsó USB töltőjével és körkörös kamerarendszerével még sikeresebb lehet. A 2019-es modellévű Tucson modellek 98 százalékában ezek a technológiák benne lesznek, amikor az autó első példányai idén ősszel a kereskedésekbe érnek. Az új Tucson az ötödik abból a nyolc új vagy újratervezett hobbiterepjáró közül, amelyek 2020-ig megjelennek a kínálatban. 


„A formaterv oldaláról nézve a szemlélő az általános harmóniát láthatja a 2019-es Santa Fe és a frissített Tucson között" – Chris Chapman, a Hyundai Motor America vezető formatervezője. „A jellegzetes elemek, mint a Hyundai kaszkád hűtőmaszkja és a modern hátsó kialakítás egy árnyalatos, drámai benyomást kelt és egyben a Hyundai DNS-ét reprezentálja.”  


Az autó első kialakítását meghatározó jellegzetes kaszkád hűtőmaszkjával, a LED nappali menetfényekkel és fényszórókkal a Tucson illeszkedik a Hyundai család többi tagjához. Az újratervezett hátsó rész az átalakított hátsó lámpákkal és az új 17, 18 és 19 colos kerekekkel az újdonság benyomását keltik Ezen túlmenően a Limited változaton krómcsík került az ablakkeretek alsó szélére, amely tovább hangsúlyozza az autó merész kialakítását. Alapáron jár mostantól a cápauszony tetőantenna is.   


A külsőhöz mérten jóval nagyobb átalakítások történtek az autó utasterében, ahol gyakorlatilag a komplett középkonzolt kicserélték. Az eddigi integrált multimédiás rendszer helyét egy különálló, vagyis „lebegő” érintőkijelző vette át, amellyel a belső kialakítás illeszkedik a Hyundai újabb modelljeihez. Az új Tucsonban is helyet kapott az Android Auto és Apple CarPlay alkalmazások fogadására képes rendszer, amelyet kiegészít a továbbfejlesztett szolgáltatásokkal ellátott Blue Link telematikai rendszer is.


A 2019-es Hyundai Tucson Amerikába kétféle erőforrással érkezik meg, amelyek egyike sem lesz kapható Európában. Az alap egy 2.0 literes, 164 lóerős négyhengeres szívóbenzines, amely mellett az autó egy 2.4 literes, 181 lóerős négyhengeres motorral is választható. Mindkettőhöz hagyományos hatfokozatú automatikus váltómű kapcsolódik, amelyhez SHIFTRONIC kézi váltómód is rendelkezésre áll. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a most bemutatott változat az amerikai piac számára a koreai Ulsanban készül, így a motorokhoz hasonlóan a külső és belső kialakításban is lehetnek némi eltérések.     


„A 2019-es Tucson továbbfejlesztett felszereléseivel a hobbiterepjárók vásárlóközönségének új kedvence lehet” – mondta Scott Margason, a Hyundai Motor America terméktervezési igazgatója. „Emellett a termékünk elismerései, köztük a J. D. Power Legmegbízhatóbb kis hobbiterepjáróján és az IIHS Top Safety Pick megjelölésén túl az elmúlt hónapok folyamatos eladási rekordjai is segítik az újratervezett Tucson piaci megítélését.”    


Az új Hyundai Tucson felszereltségét a hátsó sorhoz integrált USB töltő mellett a vezeték nélküli telefontöltési lehetőség is tovább növeli. A biztonsági ellátmány a frontális ütközésmegelőző rendszerrel egészült ki, míg a sávtartó rendszer az adott sáv közepén tartja az autót. 

Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei